Real: „C. Ronaldo a Barcában 120 gólt lőne szezononként”

Vágólapra másolva!
2013.12.28. 17:27
null
Cristiano Ronaldo volt a konferencia díszvendége (Fotó: Reuters)
Nyilván nem tekinthető elfogulatlan szakértőnek, sőt menedzserként futballszakmai hozzáértése sem mértékadó, mégis érdekes lehet Cristiano Ronaldo menedzserének, Jorge Mendesnek a véleménye, aki szerint a Real Madrid portugál labdarúgója a Barcelonában szezononként 120 gólt lőne!

 

„Ha a Barcelonában játszana, százhúsz gólt lőne szezononként. A világ legjobb játékosa a világ legjobb csapatában” – mondta némi túlzással a menedzser az A Bola című portugál lapnak adott interjúban.

Szerinte a portugál klasszis szorgalma, tehetsége és motivációja miatt a Real egyetlen olyan játékosának tekinthető, aki a madridiak közül képes lenne helytállni a Barcelonában. Ezzel a kijelentésével talán vitába lehet szállni, azzal kevésbé, hogy évek óta a hátán viszi a Realt, amelyben senki sem tudja megközelíteni az ő góltermését. Jorge Mendes szerint minden idők legjobb futballistájának ügyeit képviselheti.

„Az emberek arra gondolhatnak, amikor Cristiano Ronaldo befejezi a pályafutását, senki sem lesz képes őt nemhogy utolérni, de még arra sem lesz méltó, hogy összehasonlítsák vele. A következő ötszáz évben nem lesz olyan képességű futballista, mint ő!”

Az ügynök a FIFA-Aranylabda esélyeit illetően elmondta: ő az elmúlt években is biztosra vette a portugál sikerét, ezúttal még a korábbiaknál is jobb, kiegyensúlyozottabb évet tudhat maga mögött, amely nem maradhat méltó elismerés nélkül.

A portugál játékos eközben Dubaiban vett részt egy helyi szervezésű nemzetközi sportkonferencián, ahol átvehette az év legjobb futballistájának (Globe Soccer) járó elismerést.

„Nem lesz könnyű teljesítenem a kitűzött céljaimat, sőt tudom, hogy nehéz lesz, de ha meg sem próbálom, akkor biztosan nem érem el őket” – mondta diplomatikusan Cristiano Ronaldo a díj átvételekor. No igen, ott sorakoznak egyéni rekordjai mellett az egyéb kihívások is, úgy a klubjában, mint a válogatottban.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Cristiano Ronaldo ötödször is „százados” lett

Minden más foci
6 órája

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
9 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
21 órája

Cristiano Ronaldo kétszer is a kapuba talált, mégis az ellenfél nyerte meg a Szaúdi Szuperkupát

Minden más foci
Tegnap, 16:40

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46
Ezek is érdekelhetik