Barca: Messi a madridiak elleni januári bajnokit is kihagyhatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 10:27
null
Martino még hetekig nem számíthat Messire (Fotó: Reuters)
Gerardo Martino, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője együttese legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, bár Lionel Messi rehabilitációja a megfelelő ütemben halad, az is elképzelhető, hogy az argentin klasszis csak január végén térhet vissza, és így az Atlético Madrid elleni bajnokit is kihagyja.

„Messi felépülése a megfelelő ütemben halad Argentínában, így reméljük, hogy január elején már újra a csapattal edzhet. Ettől függetlenül még mindig nem tudjuk, hogy mikor térhet vissza pontosan, nem akarunk kockáztatni. Az is elképzelhető, hogy a vártnál több időre lesz szüksége" – mondta Gerardo Martino az argentinról, aki így akár a januári 12-ei Atlético Madrid elleni bajnokit is kihagyhatja.

Mint ismert, Messi a Betis elleni november 10-i bajnokin szenvedett combizomszakadást, akkor az orvosok 6-8 hetet jósoltak a katalánok támadójának felépülésére.

Bár a Messi nélkül sorozatban két vereséget is begyűjtő Barcelonát az utóbbi hetekben kikezdték a szurkolók, Martino így sem aggódik túlzottan, mivel véleménye szerint a pesszimizmus csak rosszat tenne együttesének.

„Optimisták vagyunk. Nem mondom persze, hogy a két vereség nem aggaszt minket, de nem szabad negatívan hozzáállni ezekhez a meccsekhez, mivel ezzel csak magunknak ártanánk. Nem ok nélkül jutottunk a BL-ben a nyolcaddöntőbe, és az sem véletlen, hogy mi állunk a bajnokságban a tabella élén. Újra bizonyítanunk kell, hogy képesek vagyunk küzdeni" – tette hozzá Martino.

Nem Messi az egyetlen, aki nem lehet ott a gránátvörös-kékek kezdőjében ma este a harmadosztály 4. csoportjának harmadik helyén álló Cartagena ellen a Spanyol Király-kupában. A nyolcaddöntőbe kerülésért küzdő katalánok keretéből kikerült a kisebb sérüléssel bajlódó Xavi és Andrés Iniesta is, míg Carles Puyol és Jordi Alba már felépült, így akár már a kupában is játszhatnak.

A Barcelona kerete a Cartagena elleni kupamérkőzésre:
Kapusok:
Pinto, Olazábal
Védők: Puyol, Bartra, Montoya, Adriano, Jordi Alba
Középpályások: Sergio, Fabregas, Mascherano, Song, Sergi Roberto
Támadók:
Neymar, Alexis Sánchez, Pedro, Adama, Dongou

SPANYOLORSZÁG, KIRÁLY-KUPA, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
12.00: Lleida Esportiu–Real Betis
16.00: Villarreal–Elche
18.00: Algeciras–Real Sociedad
20.00: Racing Santander–Sevilla (tv: Digi Sport1)
22.00: Cartagena–Barcelona (tv: Digi Sport1)
22.00: Real Valladolid–Rayo Vallecano

Legfrissebb hírek

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
16 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
Tegnap, 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
Tegnap, 9:45

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Real Madrid legendája szokatlan okból kötött bele Lamine Yamalba

Spanyol labdarúgás
2025.06.10. 12:48

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47
Ezek is érdekelhetik