Real Madrid: S. Ramost 65 millióért akár a Barca is viheti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 11:27
null
A háttérben húzódó feszültségek adhatnak magyarázatot Ramos gyengébb formájára? (Fotó: Action Images)
A spanyol As sportnapilap értesülései szerint a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez egy legalább 65 millió eurós ajánlat esetén megválna a klub spanyol válogatott hátvédjétől, Sergio Ramostól.

 

A Galatasaray ellen 4–1-re megnyert szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés első félidejében – madridi pályafutása során már klubrekordnak számító 17. alkalommal – kiállított játékos eladásának lehetősége akkor vetődött fel, amikor Sergio Ramos egy hivatalos eseményen nézeteltérésbe keveredett a királyi klub elnökével. Kettejük kapcsolatát azóta árnyalja feszültség, mióta a játékos fizetésemelést kért, de Pérez visszautasította azt.

A spanyol lap a Cadena SER rádió egy műsorára hivatkozva úgy tudja, Sergio Ramos iránta érdeklődő klubokról számolt be Péreznek, de azok sokallták a kontraktusában foglalt kivásárlási árat. Mikor a hátvéd azt kérdezte, „ha hozok 65 milliót, eladnál?”, Pérez állítólag így felelt, „65 millió euróért akár a Barcelonának is”.

Legfrissebb hírek

La Liga: az Atlético Madrid a második meccsén is nyeretlen maradt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00
Ezek is érdekelhetik