NS: Piqué példája; szlovákból magyar lenne; Sasszem Joe nagy fogása - hétfő

Vágólapra másolva!
2013.11.03. 23:31
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

A Csomolungmát szerették volna megmászni, de még az alaptáborig sem jutottak el. Az újpestiek számára rémálomszerűen kezdődő és sima vereséggel végződő mérkőzés után Nebojsa Vignjevics, a csapat nemrégiben kinevezett szakvezetője Gerard Piquét emlegette. Hogy miért? S miként vélekedik Kondás Elemér, a Loki mestere Bouadla kiállításáról? Kiderül a hétfői Nemzeti Sportból
A Csomolungmát szerették volna megmászni, de még az alaptáborig sem jutottak el. Az újpestiek számára rémálomszerűen kezdődő és sima vereséggel végződő mérkőzés után Nebojsa Vignjevics, a csapat nemrégiben kinevezett szakvezetője Gerard Piquét emlegette. Hogy miért? S miként vélekedik Kondás Elemér, a Loki mestere Bouadla kiállításáról? Kiderül a hétfői Nemzeti Sportból

Bálint László, a zöld-fehérek korábbi klasszis védője a diósgyőri győzelem ellenére nem kapkodná el Ricardo Moniz minősítését

Mi lehet a kaposvári bravúr titka? Erről is faggattuk Prukner Lászlót

Korábbi Swansea-játékos gólja döntötte el a történelmi bajnoki mérkőzést

Ha számítanak rá a magyarok, még a szlovák állampolgárságról is lemondana Peter Sevela

Sasszem Joe: a Newcastle futballigazgatója olyan játékost szerződtetett volna, aki már a csapaté

Sebastian Vettel Abu-Dzabiban is győzött, és persze újabb rekordot is elkönyvelhetett

Görbe tükör: Lionel Messi négy meccs óta nem szerzett gólt – mi lesz most a világgal?

Ez és még számos érdekesség a Nemzeti Sport hétfői számában

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
11 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

Csányi Sándor: Nem zsarolás, ösztönzés a „magyarszabály”; Vogel Soma sérült, lemarad a vb-ről

E-újság
2025.07.01. 23:45

ETO: igen, DAC: nem…; Amerikában elszabadultak a pénzek az egyetemi sportban

E-újság
2025.06.30. 23:25

Liverpool magyar város lesz!; Kós Hubert Párizson is túltenne

E-újság
2025.06.30. 00:09

Liverpooli posztháború: Kerkez vs. Robertson; Brutális NB II: Fehérvár? Vasas? Honvéd?

E-újság
2025.06.28. 23:47
Ezek is érdekelhetik