Real: Xabi Alonso apjának elege lett az El Clásicókból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 12:01
A Real Madrid középpályásának, Xabi Alonsónak az édesapja, Periko Alonso játékosként a Barcelonát erősítette három évig. Egy exkluzív interjúban elárulta a Sport TV riporterének, Farkas Norbertnek, hogy ő kinek és miért szurkol az El Clásicón.

Periko Alonso játékosként a baszk foci aranykorában öt évet játszott a Real Sociedadban, majd három éven át a Maradona és Bernd Schuster fémjelezte Barcelonát erősítette. Három bajnoki címet (kettőt a Sociedaddal, egyet Barcelonával) és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett csapataival. A válogatottban 1980-ban mutatkozott be Budapesten, és szerepelt az 1982-es spanyolországi vb-n is. Sikeres pályafutást zárt, de közel sem annyira, mint egyik fia, a realos Xabi Alonso, aki világ- és Európa-bajnok, BL-győztes, spanyol bajnok, angol FA- és spanyol-kupagyőztes. Ugyan baszk származásúak, mégis érdekes, hogy az apuka a Barcában játszott, a fiú pedig a Real mezét viseli.

„Hat évet éltünk Barcelonában, azt követően, hogy eljöttem a Barcától, a Sabadellhez igazoltam, de nem mozdultunk el a városból. Varázslatos éveket töltöttünk ott, nagyon jó barátokra tettünk szert, életre szóló barátságok köttettek. Xabi a Real Madridhoz került, ahol nagyon jól érzi magát. Ha leülök a tévé elé, a fiamért izgulok, és azért szurkolok, hogy neki jól menjen a játék, a többi, és ezt a legkomolyabban mondom, nem érdekel – mondja az idősebb Alonso, akinek az El Clásicók eltúlzott ellenségeskedéséről is őszinte véleménye van: – Az utóbbi időben olyanokat láttam, ami nekem már sok. Ment a huzavona sokszor apróságokon, hatalmas feszültséget injekcióztak ebbe az egészbe, nyújtották, mint a rétestésztát, és egy kicsit elegem lett belőle. Azt azért én is elismerem, hogy ez a párharc több mint egyszerű meccs, ez az érdekek háborúja.”

Elemezte Xabi játékát is – aki most sérült, így nem is játszik a szombati El Clásicón –, de szerinte még van pár jó év a Real lassan 32 éves sztárjában. „Elnézve az adottságait, azt gondolom, hogy még legalább két-három évig képes lesz magas szinten teljesíteni. Jelen pillanatban egy sérülésből próbál felépülni, hála Istennek, eddig nem voltak komoly problémái a sérülésekkel! Lassan összekapja magát, visszatér a pályára, és még két-három évig magas nívón játszhat. A mai világban egyre nehezebb tervezni, és egyre nehezebb kimagasló teljesítményt nyújtani. Xabi nagyon jó gondolkozású srác, minden akadályon könnyedén túljut”– jellemezte fiát az egykori válogatott játékos.

A teljes interjú a 20 órakor kezdődő AC Milan–FC Barcelona BL-mérkőzés előtti Fiesztában lesz látható 19 órától a Sport1 HD-n. A beszélgetés során szóba került Kubala, Maradona és Bernd Schuster, a baszk foci aranykora, és Xabi Alonos pályafutásáról is mesél Miguel Ángel Alonso.

Fieszta, október 22., 19.00, Sport1 HD (élő); műsorvezető: Molnár Mátyás, szakértők: Hegyi Iván és Vincze Ottó

AC Milan–FC Barcelona, majd a teljes játéknap összefoglalója, október 22., 20.00, Sport1 HD (élő); kommentátor: Matuz Krisztián

FC Barcelona–Real Madrid, október 26., 17.00, Sport2 (élő); kommentátor: Méhes Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik