Real Madrid: Casillas meglebegtette januári távozását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.17. 19:45
null
Casillasnak kezd elege lenni a cserekapus szerepéből (Fotó: Reuters)
Iker Casillas egy sajtóeseményen arról beszélt, amennyiben a következő három hónapban sem változik a helyzete, és nem fog több lehetőséget kapni Carlo Ancelottitól, úgy januárban komolyan szóba kerülhet a távozása.

 

„Most az a legfontosabb, hogy minden nap harcoljak a helyemért. Kihívást jelent a visszaszerzése. Többet akarok játszani, de a csapat összeállítása természetesen az edző dolga, és én elfogadom a véleményét. Nem tehetek mást, mint edzek keményen. Addig szeretnék a csapat tagja lenni, ameddig csak lehet, de ha a jelenlegi helyzet nem változik három hónapon belül, akkor valószínűleg már azt mondom majd, hogy gondolkodom a váltáson" – mondta Casillas egy gyerekeknek szóló rendezvényen.

Mint ismert, a Real Madridban nevelkedett hálóőr sokáig kirobbanthatatlan volt a királyiak kapujából, de előző szezonban José Mourinho Diego Lopezt részesítette előnyben, mint ahogy idén Carlo Ancelotttinál sem került vissza a kezdőbe. Casillasnak így a válogatottban is veszélybe került a pozíciója.

Legfrissebb hírek

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 14:42

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Szélütés miatt kórházba került a korábbi kiváló spanyol labdarúgó

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 19:57

Boris Becker aggódik Lamine Yamal miatt

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 17:01

6/6: a Real Madrid a Levante otthonában is nyerni tudott

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 23:28

Gavit megműtötték, 4-5 hónapot kell kihagynia

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 21:38

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59
Ezek is érdekelhetik