Real Madrid: C. Ronaldo mérges Özil eladása miatt

Vágólapra másolva!
2013.09.04. 14:01
null
Cristiano Ronaldo 27 gólpasszt köszönt meg Mesut Özilnek a Real Madridban (Fotó: Reuters)
Cristiano Ronaldo rosszkedvűen érkezett meg az Észak-Írország elleni világbajnoki selejtezőre és a Brazília elleni felkészülési mérkőzésre készülő portugál válogatott edzőtáborába. A haraggal vegyült szomorúság oka, hogy a Real Madrid eladta Mesut Özilt az Arsenalnak.

A portugál lapok szerint a válogatott edzőtáborábanegyértelműen látszik, hogy Cristiano Ronaldo nem boldog, de hiába kérdezték az okokról, nem válaszolt.

Az újságírók a válogatott társakhoz fordultak, hátha mondanak valamit, amit a támadó az öltözőben megosztott velük. „Azt mondta, hogy mérges Özil eladása miatt. Rendkívül rossz hír ez számára, hiszen Özil volt az a játékos a csapatban, akivel a legjobban ismerték egymás játékát, a német mindig pontosan tudta, hová fog bemozogni. A Real Madrid nem is kívánhatna jobb irányítót nála” – idézték az egyik csapattársat.

A portugál három idényt játszott Özillel Madridban, ezalatt 27 gólt szerzett a német középpályás előkészítése után.

A spanyol As főszerkesztője azt írja jegyzetében, hogy a Realnak el kellett adnia valaki, hogy fedezze Gareth Bale megvásárlását, de hiba volt Sami Khedirához ragaszkodni. „Ez olyan, mintha eladnák a hegedűt, hogy megtartsák a dobot” – írta Alfredo Relano.

Legfrissebb hírek

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

Cristiano Ronaldo „hamarosan” visszavonul, hogy többet lehessen a családjával

Minden más foci
2025.11.05. 12:55

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

Cristiano Ronaldo: Hogy Lionel Messi jobb lenne nálam? Nem értek egyet, de nem is szeretnék szerény lenni

Minden más foci
2025.11.04. 16:54

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

Gary Neville: Csak egy csapat veszélyes az Arsenalra

Angol labdarúgás
2025.11.03. 17:08
Ezek is érdekelhetik