Primera División: Barca-meccs miatt „jegelik” az Elchében bakizó bírót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 19:12
null
Muniz Fernández több hetes pihenőre számíthat (Fotó: diariofranjiverde.com)
A spanyol Cadena COPE úgy tudja, hogy a játékvezető bizottság „jegeli” a szerdai, elchei bajnokin közreműködő Muniz Fernández játékvezetőt, de nem az erősen véleményes körülmények között a Real Madridnak a hajrában megítélt büntető, hanem még egy korábbi, barcelonai bajnoki miatt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez hivatalosan hány hetes kihagyást jelent majd a Belgiumban született sporttársnak. Arra viszont már volt utalás, hogy a szezonban az Elchének több bajnokit nem vezet.

A címvédő katalánok a Camp Nouban 3–2-re győztek, a játékvezetőnek azonban felrótták, hogy nem állította ki a vendégek közül M'bia Etoundit, viszont a Sevilla szabályos gólját – szerzője Juan Cala – nem adta meg.

A tegnapi bajnokin történteket – amelyen a Real Madrid a 96. percben, büntetőből szerzett góllal nyert 2–1-re, a véleményes szabálytalanság eleve a 94. percben esett, pedig korábban három perces hosszabbítást jelzett – majd jövő héten kedden tárgyalja a spanyol jb. Muniz Fernández újabb pihenőre számíthat, ráadásul visszaesőként hatványozódhatnak a kihagyott hetei.

Amint arról korábbi írásainkban már beszámoltunk: a mérkőzés lefújása után a játékvezető csak rendőri kísérettel tudta elhagyni az újonc pályáját. Gerard Piqué, a Barcelona válogatott védője az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében egyenesen vígjátékhoz hasonlította a dolgot. Erre válaszolt Álvaro Arbeloa, majd Carlo Ancelotti. Utóbbi szerint Piqué jobban tenné, ha a pályán a játékával tűnne ki, ami amúgy is sokkal jobb megy neki, mint a szövegelés. És különben is, az olasz edző hisz portugál játékosának, Pepének, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy szabálytalan körülmények között szerelték. Az eset fajsúlyosságára való tekintettel szót kapott Sandro Rosell, a Barcelona klubelnöke is, aki azt mondta: még mindig nem hiszi el, hogy ez megtörténhetett, és a tények – mármint hogy nem volt szabálytalanság – önmagukért beszélnek.

A vitatott büntető

A játékvezető csak rendőri kísérettel tudta elhagyni a helyszínt

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
15 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
18 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
22 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik