Real Madrid: Xabi Alonso újabb három hónapra kidőlt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 13:54
Mielőtt teljesen felépült volna ágyéksérüléséből, újabb három hónapra harcképtelenné vált Xabi Alonso, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol válogatott középpályása. A beszámolók szerint a 31 esztendős játékos lábközépcsonttörést szenvedett a „királyiak” szerda délelőtti edzésén.

Xabi Alonso ágyéksérülése miatt már az előző idény vége előtt kés alá feküdt, hogy mihamarabb bekapcsolódhasson csapata nyári felkészülésébe, és eddig úgy tűnt, hogy jó úton jár a visszatérés felé, az előrejelzések szerint októberben már ismét pályára léphetett volna.

Spanyolországi jelentések szerint azonban a Real Madrid ma délelőtti edzésén lábközépcsonttörést szenvedett a Konföderációs Kupáról is lemaradó játékos, akire így – bár hivatalos megerősítés még nem történt – hozzávetőlegesen újabb három hónap kényszerpihenő vár.

Casemiro és Asier Illarramendi érkezésével a spanyol válogatott középpályásnak már így sem lett volna bérelt helye Carlo Ancelottinál, az újbóli sérülés ugyanakkor még nehezebbé tette a dolgát a csapatba kerülésért folyó harcban.

Legfrissebb hírek

„Emberelőnyben voltak, nem akartam tovább játszani” – Courtois a bravúros védéséről

Klub-vb
2025.07.06. 08:18

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Klub-vb: tíz Juventus-játékos kérte, hogy cseréljék le

Klub-vb
2025.07.02. 07:54

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

Az Athletic Bilbao a ligánál panaszkodik az FC Barcelonára, Laporta nem érti a helyzetet

Spanyol labdarúgás
2025.06.25. 22:29
Ezek is érdekelhetik