Real Madrid: Mourinho telefonon invitálta Khedirát a Chelsea-hez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 19:19
José Mourinho, az Európa-liga-győztes Chelsea nyáron kinevezett menedzser telefonon érdeklődött korábbi játékosa, a Real Madridot erősítő, német válogatott Sami Khedira iránt. Érdeklődésének fő célja nem volt más, mint a 26 éves stuttgarti születésű középpályás Londonba csábítása.
A Marca cikke szerint az olasz Carlo Ancelotti érkeztével Khedira korábban bombabiztosnak tűnő helye a kezdőcsapatban megszűnhet. Ancelotti a szakvélemények alapján jobban kedveli, ha a középpályán több a kreatívabb játékos, mint a jó fizikai adottságokkal rendelkező.Mourinho állítólag telefonon érdeklődött Khediránál, mit hoz számára a jövő Madridban, ahova egyébként a portugál szakember vitte még három éve. A német futballista pedig nem tudott határozott választ adni, jövője erősen kérdőjeles a Madridnál. Mourinho pedig nem bánná, ha Khedira Chelsea-ben is az ő játékosa lenne. Ha minden igaz, a portugál főszerepet szánna neki a londoniak középpályáján.A Realnál bizony hosszú lett a két, esetleg három középpályás poszt valamelyikére jelentkezők névsora. A nyáron igazolt Isco, Asier Illaramendi fiatal páros mellett a Castillától felhozott brazil Casemiro is a felnőttekkel készülhet az idényre, s akkor Luka Modricról vagy a sérülésből a vártnál gyorsabban lábadozó Xabi Alonsóról még nem is beszéltünk.Khedira jó eséllyel mindennél előrébb helyezi most a rangsorban a nettó játékpercek mennyiségét, hisz jövő nyáron világbajnokságot rendeznek Brazíliában, a tunéziai felmenőkkel rendelkező német válogatott pedig csúcsformában akar majd Joachim Löw szövetségi kapitány rendelkezésére állni.
Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
12 perce

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 14:42

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50
Ezek is érdekelhetik