Real Madrid: a blancók négy góllal nyertek Kakáék ellen - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 21:03
A Real Madrid nyerte meg a Teresa Herrera-kupa 2013-as kiírását, miután 4–0-ra nyert a házigazda Deportivo La Coruna otthonában.

A Real Madrid udvariatlan vendégnek bizonyult, ugyanis a 16. percben már 3–0-ra vezetett a Videoton korábbi védőjét, Kakát is a soraiban tudó Deportivo ellen. Az első gólt éppen a brazil hátvéd névrokona és honfitársa, a realos Kaká szerezte, mégpedig Cristiano Ronaldo passzából. Ezt követően Álvaro Morata talált be a Marcelóval való összjáték után, a harmadik vendégtalálatot pedig Casemiro jegyezte egy szöglet után.

A Real a háromgólos előny birtokában visszavett a tempóból, és úgy tűnt, nem változik már az eredmény, a 86. percben azonban Kaká megszerezte a második találatát is, így a fővárosi csapat 4–0-s sikerrel nyerte meg az évente megrendezésre kerülő kupát.

A Real a háromgólos előny birtokában visszavett a tempóból, és úgy tűnt, nem változik már az eredmény, a 86. percben azonban Kaká megszerezte a második találatát is, így a fővárosi csapat 4–0-s sikerrel nyerte meg az évente megrendezésre kerülő kupát.

A madridi csapatban ezúttal kezdőként 82 percet védett a tétmérkőzéseken Carlo Ancelotti által jegelt Iker Casillas, Pepét pedig a szünetben a Ferencváros által kiszemelt Mateos váltotta.

A trófeát a legtöbbször (17-szer) a Deportivo hódította el, az örökranglistán második helyen álló Real Madridnak ez volt a 9. elsősége. Az 1970-es kiírás során a Ferencváros diadalmaskodott, tizenegyesekkel legyőzve az argentin San Lorenzót.

68. TERESA HERRERA-KUPA
DEPORTIVO LA CORUNA–REAL MADRID 0–4 (0–3)

La Coruna, 26 ezer néző. V: Pérez Pallas
DEPORTIVO: Lux (Fabricio, a szünetben) – Laure (Seoane, a szünetben), Kaká Bezerra (Uxío, 61.), Insúa (Dani Iglesias, 75.), Luisinho (Manuel Pablo, a szünetben) – Wilk (Álex Bergantinos, a szünetben), Juan Domínguez (Teles, 75.) – Arizmendi (Juan Carlos, a szünetben), Culio (Cani, 75.), Rudy (Bicho, 61.) – Borja Bastón (Luis, 61.)
REAL MADRID: Casillas (Mejías, 82.) – Carvajal (Arbeloa, 46.), Pepe (Mateos, a szünetben), Nacho, Marcelo (Casado, a szünetben) – Casemiro, Isco (Di María, a szünetben), Kaká – Morata (Benzemá, 61.), Jesé, C. Ronaldo (Özil, a szünetben)
Gólszerző: Kaká 6., 86.), Morata (12.) Casemiro (16.)

Legfrissebb hírek

Kaká: Készen állok rá, hogy segítsek Brazíliának

Minden más foci
2025.05.20. 13:13

Spanyolország: elképesztő balesetet szenvedett a Deportivo csatára

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 09:51

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31

A 95. percben szerzett góllal nyert a Real Madrid, és elnapolta a Barcelona bajnoki címét

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 23:28

„Hála istennek” – a VAR-szoba a Barcelona elvett gólja után

Spanyol labdarúgás
2025.05.12. 18:02

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32
Ezek is érdekelhetik