Primera División: kiszenvedett Real-siker a Granada ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 22:53
null
Benzema találatával ha nehezen is, de nyerni tudott a Real Madrid Granadában (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) második fordulójának zárómérkőzésén a Real Madrid idegenben 1–0-ra legyőzte a Granadát Karim Benzema találatával.

A madridiaknak nem lehettek túl szép emlékeik a Los Carmenes Stadionról, hiszen februárban pont a Granada otthonában szenvedték el legutóbbi bajnoki vereségüket.

A Marca a mérkőzés előtt még arról cikkezett, hogy Iker Casillas visszatérhet a kezdőbe, azonban végül – állítólag az utolsó pillanatban – változtatott Carlo Ancelotti, így akárcsak az első fordulóban, most is Diego López állt a Real kapujában.

A Diego López – Arbeloa, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Özil, Isco – Di María, Cristiano Ronaldo – Benzema felállásban kezdő madridiak hatalmas mezőnyfölényben játszottak az első pillanattól, és a 10. percben már előnybe is kerültek.

Di Maria indult meg a jobbszélen, majd adta középre a labdát, amelyet Cristiano Ronaldo nem tudott jól átvenni, de a madridiak szerencséjére a labda pont Benzema elé pattant, aki öt méterről, estében a kapu közepébe lőtt ballal, megszerezve pályafutása századik (57 – Real, 43 – Lyon) bajnoki találatát. 0–1


Benzema gólja a Granada ellen

A második gólra sem kellett sokáig várni, azonban Özil találatát nem adta meg a játékvezető, mivel a gólpasszt adó Di Maria mozgó labdával végezte el a szabadrúgást, így maradt az egygólos madridi előny.

A Real láthatóan megnyugodott a gól után, és az első félidő második felében szinte teljesen visszaállt a középpályára passzolgatni, de mivel a Granada támadói sem találtak fogást a királyiak védelmén, így igazán nagy helyzet az első 45 percben már egyik oldalon sem adódott.

A fordulás után sokkal aktívabbak voltak a csapatok, és a madridiakat a kapufa, a remekül kontrázó hazaiakat pedig csak Arbeloa válla akadályozta meg a gólszerzésben.

A Granada legnagyobb lehetősége a második játékrészben a 85. percben adódott, amikor Diego Buonanotte indult meg a bal szélen, de a szélső végül nem tudott a kapura fordulni Casemiro kemény belépője után. A tizenhatoson belül eleső argentin természetesen reklamált az eset után, de a bíró nem látott szabálytalanságot, így a tizenegyes sem járt a hazaiaknak.

Ezt követően bár beszorította a vendégeket a Granada, gól már nem született, így a Real Madrid Karim Benzema találatával 1–0-ra győzni tudott, de Carlo Ancelott nem lehet elégedett a mutatott játékkal.

PRIMERA DIVISIÓN
2. FORDULÓ
Granada–Real Madrid 0–1
(Benzema 10.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 2 2 8–0 +8 6
2. Atlético Madrid 2 2 8–1 +7 6
3. Athletic Bilbao 2 2 4–1 +3 6
4. Villarreal 2 2 5–3 +2 6
5. Real Madrid 2 2 3–1 +2 6
6. Espanyol 2 1 1 5–3 +2 4
7. Real Sociedad 2 1 1 3–1 +2 4
8. Celta Vigo 2 1 1 4–3 +1 4
9. Granada 2 1 1 2–2 0 3
10. Valencia 2 1 1 2–3 –1 3
11. Rayo Vallecano 2 1 1 3–5 –2 3
12. Almería 2 1 1 4–5 –1 1
13. Getafe 2 1 1 2–4 –2 1
14. Sevilla 2 1 1 1–3 –2 1
15. Elche 2 1 1 1–4 –3 1
16. Levante 2 1 1 0–7 –7 1
17. Betis 2 2 2–4 –2 0
17. Valladolid 2 2 2–4 –2 0
19. Málaga 2 2 0–2 –2 0
20. Osasuna 2 2 1–4 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik