Barcelona: Focisták vagyunk, nem filmsztárok - Messi

Vágólapra másolva!
2013.08.18. 13:55
Lionel Messi, az FC Barcelona labdarúgócsapatának négyszeres aranylabdás támadója a Maxim című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, nem véletlen, hogy a katalánok az utóbbi években sikeresen szerepeltek, a játékosok ugyanis nem úgy élnek, mint a filmsztárok, hanem mint a futballisták.

„Nem véletlen, hogy a Barcelona játékosai csendesebb körülmények között élnek, és sikereket érnek el. Tudjuk, hogy futballisták vagyunk, nem pedig filmsztárok. Amikor nem edzésen vagy meccsen vagyunk, akkor a családunkkal töltjük az időt” – mondta Messi, aki ismét leszögezte, hogy nem rivalizál Cristiano Ronaldóval, a Real Madrid portugál klasszisával, aki jó ember, végzi a dolgát, és képes megváltoztatni a meccsek kimenetelét.

Az argentin válogatott játékos hozzátette, szomorú, hogy Tito Vilanova betegsége miatt nem tudta folytatni a munkát, de most már az új vezetőedző, Gerardo Martino utasításaira fókuszálnak.

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
18 órája

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
Tegnap, 8:25

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28
Ezek is érdekelhetik