Barca: „Ha Bale 100 millió eurót ér, én megfizethetetlen lettem volna...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.28. 14:40
null
Sztoicskov szokásához híven most sem fogta vissza magát (Fotó: Reuters)
A Barcelona korábbi kiváló labdarúgója, a bolgár Hriszto Sztoicskov is hozzá szólt a hetek, sőt, hónapok óta gyűrűző Gareth Bale-sztorihoz. Véleménye szerint ha a walesi klasszis 100 millió eurót ér, akkor ő megfizethetetlen lett volna.
Mint ismert, a Tottenham nagyszerű szélsője hamarosan a spanyol Real Madridhoz szerződhet, „potom” 99 millió eurós vételárért cserébe.

„Bale tiszteletlen a csapattársaival szemben azzal, hogy nem edz a Tottenhamnél – kezdte éles bírálattal Sztoicskov. – Eddig egyik angol játékos spanyolországi pályafutása sem volt diadalmenet. Ha Bale értéke százmillió euró, akkor én megfizethetetlen lettem volna. Kellene, hogy legyen valamilyen vásárlási plafon, amelynél többet nem lehetne fizetni, hogy a kisebb csapatok is versenyképesek legyenek.”

Bale-lel kapcsolatos hír továbbá, hogy a londoni klub fontolgatja a walesi játékos megbüntetését, a szélső pénzbírságot kaphat az edzések kihagyásáért.

Az 1994-ben Aranylabdát nyerő bolgár klasszis ezt követően korábbi klubjára is kitért. A katalánok ma este az Atlético Madrid ellen begyűjthetik a szezon első trófeáját, ha az idegenbeli 1–1 után számukra kedvező eredményt hoz a spanyol Szuperkupa visszavágója.

„Egy edző, aki két hete van a csapatnál, mint Martino, sok mindent nem tud megváltoztatni, ez egy magától működő gépezet. A Barcelona egyértelmű favoritja a Szuperkupának. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy Diego Simeone nagyon karizmatikus és karakteres edző, de a Barcelona nagy falat lesz” – tette hozzá Sztoicskov, majd a pénteki Európai Szuperkupáról, amelyben a Chelsea és a Bayern München csap össze, is megosztotta gondolatait:

„Pep Guardiolával éveken keresztül együtt játszottam, José Mourinhóval pedig edzőként találkoztam. Mourinho történelmet írt a világfutballban. Hogy melyik csapat fog nyerni? Szerintem döntetlen lesz. Rendben, ha őszinte akarok lenni, azt gondolom, hogy a Bayern München diadalmaskodik” – zárta mondandóját a bolgár mester.
Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik