Guardiola: Tito betegségét használták fel, hogy besározzanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 15:45
null
Pep Guardiola cáfolja, hogy rosszban lenne Tito Vilanovával (Fotó: Action Images, archív)
Josep Guardiola mérgesen beszélt a Barcelona vezetőiről, akik az előző idényben többször is méltatlanul híresztelték róla, hogy sohasem látogatta meg a klubot, miközben utódját, Tito Vilanovát rákkal kezelték. A már a Bayern München vezetőedzőjeként sajtótájékoztatót tartó Guardiola elmondta, külön megkérte Sandro Rosellt, ne zavarja egyéves szabadsága alatt – ám a Barca elnöke és beosztottjai nem teljesítették a kérését, amiért mindig is mérges lesz korábbi főnökeire.

„Amikor eljöttem a Barcelonától, egyetlen kérésem volt az elnökhöz: 6000 kilométerre elutazom, hagyjon békén. Képtelen volt teljesíteni a kérésem – mondta Guardiola a csapat olaszországi edzőtáborában megtartott sajtótájékoztatón. – Tito betegségét használták fel, hogy besározzanak, ami nagyon nem volt korrekt. Ezt sohasem fogom elfelejteni, olyan kegyetlenség volt, amire egyáltalán nem számítottam.”

Guardiola azért is haragszik Rosellre, mert az elnök terjesztette róla, megkereste Neymar édesapját, és azt mondta neki, Tito Vilanova nem fogja tudni kihasználni a fiatal brazil támadó tehetségét Messi mellett.

„A jó játékosok képesek együtt játszani, ez Neymarra és Messire is érvényes. Tito nevéhez fűződik a Barcelona legsikeresebb bajnoki idénye, ez is mutatja, milyen remek edző. Hogy merném ezt megkérdőjelezni?” – mondta Guardiola, s azt is elárulta, Vilanova New York-i gyógykezelései alatt találkozott korábbi másodedzőjével, akivel a Barca-vezetők híreszteléseivel ellentétben remek a kapcsolata.

„New Yorkban voltam, ott többször találkoztunk, de nem volt lehetséges, hogy Barcelonában is meglátogassam” – fogalmazott Guardiola, aki a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a Barcától távozó Thiago Alcantara az egyetlen kiszemeltje a nyári átigazolási időszakban.

Legfrissebb hírek

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
13 órája

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28

Meg is van az új aranylabdás? Yamal miatt 20 családtag és barát megy a gálára

Spanyol labdarúgás
2025.09.22. 09:07

Ferran Torres duplája után a Barcelona könnyedén győzött a Getafe ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 22:57
Ezek is érdekelhetik