Sevilla: elutasították a londoni klub ajánlatát Negredóért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 08:39
A spanyol élvonalbeli Sevilla visszautasította az angol elsőosztályú West Ham 17 millió eurós ajánlatát Álvaro Negredóért – írja a BBC.

José María Del Nido, az andalúz klub elnöke elmondta, nem áll szándékukban eladni több játékost, miután a Manchester Cityvel már megállapodtak Jesús Navas átigazolásáról, amely a sevillai vezető szerint mindkét fél számára előnyös üzlet.a Manchester Cityvel már megállapodtak Jesús Navas átigazolásáról, amely a sevillai vezető szerint mindkét fél számára előnyös üzlet.

„A West Ham 17 millió eurót ajánlott, amit nem tartunk reálisnak, ráadásul a játékos is elutasította. Negredo szerződése még négy évig érvényes, otthon érzi itt magát, sok góllal és kiváló játékkal örvendeztetett meg minket" – mondta Del Nido Negredóval kapcsolatban, aki 31 gólig jutott az elmúlt idényben.

A Sevilla ugyan csak kilencedik helyen végzett a Primera División 2012–2013-as idényében, de a Málaga és a Rayo Vallecano eltiltása miatt indulhat az Európa-ligában.

 

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik