Pérez: Az edzőm Ancelotti, CR a Realból vonul vissza

Vágólapra másolva!
2013.06.25. 09:11
null
Pérez a klubhoz „láncolná” Ronaldót (Fotó: Action Images)
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szerint Cristiano Ronaldo a Real Madridból fog visszavonulni. A sportvezető beszélt Carlo Ancelotti és Isco érkezéséről is.

„Jelenleg még semmi sincs aláírva. A PSG ma bejelentheti az új vezetőedzőjét, ami egyben azt is jelentheti, hogy Ancelotti csatlakozik a Madridhoz. Reméljük, hogy minden jól alakul majd. Az én edzőm ugyanis Ancelotti” – mondta a 20Minutos-nak Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke.

„A szerződtetés attól függ, hogy sikerül-e megállapodni a PSG-vel, s hogy a párizsiak bejelentik-e az új edzőjüket, Blanc-t.”

Mint ismert, a francia szakember már Párizsba érkezett, ahol az előzetes hírek szerint hamarosan bejelentik, hogy ő lesz a PSG vezetőedzője. Ez esetben Ancelotti távozhatna a Real Madridhoz.

Pérez a Real Madrid igazolásairól is beszélt, a málagai Isco minden bizonnyal a királyiaknál folytatja pályafutását.

„Nagy esély van arra, hogy madridi játékos legyen, hisz ő is a Realban akar futballozni és a Real is akarja őt. Isco az egyik legjobb spanyol játékos, és a szakmai stáb szerint is elég jó, hogy a Real Madridban szerepeljen. Tudom, hogy izgatott, hogy a Realhoz igazol, de ezzel én is így vagyok. Ha minden jól megy, hamarosan bejelenthetjük az érkezését.”

Természetesen egy Pérez-interjú nem lehet teljes Cristiano Ronaldo nélkül. Az elnök magabiztos a játékossal kapcsolatban.

„Hamarosan tisztázni fogjuk ezt a kérdést. Nincs kétségem afelől, hogy Ronaldo a Real Madridból vonul vissza. Meg vagyok győződve arról, hogy hosszabbítani fog” – tette hozzá Pérez.

Egy biztos: az idő majd választ ad a nyitott kérdésekre.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Tah elmondta, miért nem hagyta ott már tavaly Leverkusent

Német labdarúgás
Tegnap, 18:47

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Képes Sport
2025.05.22. 15:31
Ezek is érdekelhetik