Barcelona: Abidal után Valdés is elbúcsúzott a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 11:44
null
Valdés elköszön a Barca-címertől (Fotó: Reuters – archív)
A francia Éric Abidal érzelmes csütörtöki búcsúja után a kapus Víctor Valdés is elköszönt a Barcelonától a pénteki hivatalos sajtótájékoztató keretein belül.

„Húsz éve a Barcelona az otthonom. 1992-ben kerültem a La Masíára, immár tizenkettedik éve pedig az első csapat tagja vagyok. Viszont a Barca kapusának lenni nem könnyű, sőt roppant nehéz. A Barcelona-címerrel ellátott mezzel járó felelősséget egészen fiatalkorom óta éreztem a Camp Nouban és azon kívül is" – mondta Víctor Valdés a búcsúbeszédében.

Korábban megjelent sajtóhírek szerint Valdés már ezen a nyáron, egy évvel a szerződése lejárta előtt távozik a klubtól, s állítólag a francia Monaco vagy az angol Arsenal lehet a következő állomáshelye.

„A döntésem a szezonok teltével egyre jobban érett, mentálisan elfáradtam. Úgy vélem, a 2014-ig érvényes szerződésemmel végleg lezárul a barcelonai korszakom, ezért közöltem a klubbal, nem kívánom meghosszabbítani a kontraktust. Mindent a Barcának köszönhetek, nem szeretném, ha bárki azt gondolná, anyagi oka van a döntésemnek, vagy netán hogy ne rajonganék szenvedélyesen a gránátvörös-kék színekért. Így hivatalosan is közlöm, nem kívánok tárgyalni a szerződésem meghosszabbításáról, a döntésem végleges és visszafordíthatatlan” – zárta beszédét a spanyol válogatott kapus.

Mint ismert, egy nappal korábban Éric Abidal is elköszönt a Barcelonától.

Válogatás Valdés legszebb védéseiből

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15
Ezek is érdekelhetik