Barcelona: Abidal már elbúcsúzott, Valdés a következő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 13:45
null
Abidal tovaszáll Barcelonából (Fotó: Reuters)
Csütörtök kora délután Éric Abidal hivatalos sajtótájékoztató keretein belül bejelentette, a nyáron elhagyja a Barcelonát, pénteken pedig Víctor Valdés lesz soron.



„Nagyon nehéz nap ez számomra – kezdte érzékeny búcsúját Abidal a sajtótájékoztatón, melyen csapattársai is részt vettek Sandro Rosell elnökkel és Andoni Zubizarreta sportigazgatóval egyetemben. – Hat évet töltöttem Barcelonában, ez az időszak volt a legnagyobb hatással a pályafutásomra. Bámulatos társakkal játszhattam együtt, a világ legjobbjaival. Nagyon sok hálával tartozom nagyon sok embernek. Szeretnék köszönetet mondani az edzőknek, akik mindig bíztak bennem, valamint az orvosoknak és a fizioterapeutáknak is, akik rengeteget segítettek nekem a nehéz időkben.”

„Köszönet jár a családomnak, az unokatestvéremnek, a feleségemnek és a lányaimnak. Szerettem volna a Barcelonában maradni, de a vezetőség máshogy vélekedett, ezt pedig tiszteletben kell tartanom. Most távozom, de biztosra veszem, visszatérek még. Kaptam egy érdekes ajánlatot a vezetőktől, amit át kell gondolnom, de hálás vagyok a gesztusért. Köszönet a szurkolóknak a páratlan támogatásukért. Örök hála mindenkinek, éljen a Barca!” – zárta búcsúbeszédét a francia védő.

Ha ez az érzelmes búcsú nem lenne elég a katalán szimpatizánsoknak, holnap újabb ikontól köszönhetnek el. A hírek szerint ugyanis Víctor Valdés, a klub sajátnevelésű kapusa pénteken – hasonlóan Abidalhoz – sajtótájékoztató keretein belül vesz búcsút eddigi otthonától.

A KLUB BÚCSÚVIDEÓJA

ABIDAL MINDEKIT MEGÖLELT

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik