Real: a Sevilla fiatalja pótolhatja Xabi Alonsót - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 11:48
null
Kondogbiát (jobbra) topklubok sora igyekszik „levadászni” (Fotó: Action Images)
Xabi Alonso, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol középpályása a Marca információi szerint nem kívánja meghosszabbítani szerződését a blancókkal, így a madridiak azonnal elkezdték a középpályás lehetséges utódjának keresését. A spanyol lap információi szerint a legesélyesebb a pozícióra a Sevilla húszéves francia középpályása, Geoffrey Kondogbia lehet, aki már a nyáron érkezhetne.

A harmincegy éves Xabi Alonso szerződése 2014-ben jár le a Real Madridnál, és több spanyol és angol lap is tényként kezeli, hogy a játékos nem hosszabbítja meg szerződését, és elképzelhető, hogy visszatér korábbi klubjához, az angol Liverpoolhoz. Maga Xabi Alonso még nem nyilatkozott az ügyben, azonban a Marca szerint a madridiak máris megkezdték a játékos utódjának keresését.

Az első számú jelölt a pozícióra Geoffrey Kondogbia, a Sevilla húszéves, húszmillió eurót érő labdarúgója, aki a nyáron távozni szeretne az andalúziai klubtól. A blancóknak azonban nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják szerezni a középpályást, mivel a spanyol lap szerint Kondogbiáért már az AC Milan, az Internazionale, a Manchester City, a Manchester United, a Chelsea, az Arsenal és a Borussia Dortmund is bejelentkezett.

Legfrissebb hírek

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
17 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 14:08

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06
Ezek is érdekelhetik