Real Madrid: a második csapat védője a Betisben folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 10:17
A nyáron távozik a Real Madrid Castilla labdarúgócsapatától Juanfran, az együttes 24 esztendős középpályása, védője. A „királyiak” akadémiájának növendéke 2016 nyaráig szóló szerződést kötött az első osztályban érdekelt Betisszel.

A sevillai zöld-fehérek – akik már tavaly nyáron is megkísérelték leigazolni a futballistát – ingyen szerződtetik Juanfrant, ugyanis a középpálya, valamint a védelem jobb oldalán bevethető játékos megállapodása 2013 júniusában lejár a Real Madridnál.

Az eddig a Real második csapatát erősítő Juanfrannak egyébként már van élvonalbeli tapasztalata, igaz, nem túl veretes. A 2007–2008-as szezonban a Getafe, míg a 2009–2010-es idényben a Real első csapatában léphetett pályára egy-egy bajnoki mérkőzésen. Érdekesség, hogy ez utóbbi találkozót (2010 májusában) a blancók 3–2-re megnyerték az Osasuna ellen, a pamplonaiak második gólját pedig nem más, mint Vadócz Krisztián szerezte.

Legfrissebb hírek

„Rémálomból diadalmenet” – angol és spanyol sajtóreakciók a Konferencialiga-döntőre

Európa-konferencialiga
2025.05.29. 10:40

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 22:58

Konferencialiga: angol–spanyol döntők – ez a statisztika nem a Chelsea mellett szól

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 14:20

„Apa-fia” csata a serlegért a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 06:35

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31

A 95. percben szerzett góllal nyert a Real Madrid, és elnapolta a Barcelona bajnoki címét

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 23:28
Ezek is érdekelhetik