Messi: Nem volt B-tervünk, hatalmas árat fizettünk

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 15:53
null
Messi szerint hiányzott a B-terv (Fotó: Reuters)
Lionel Messi, a Barcelona labdarúgócsapatának argentin klasszisa a TyC tévéadónak adott interjút, amelyben beszélt taktikai hiányosságaikról a védekező csapatok ellen, és Tito Vilanova távollétéről is, amelyet komolyan megéreztek a gránátvörös-kékek.

 

„Gyakran problémáink akadnak az olyan csapatok ellen, amelyek visszaállnak ellenünk, és kizárólag a védekezésre rendezkednek be. A múltban hatalmas árat fizettünk azért, mert nem volt B-tervünk az ilyen esetekre" – ismerte el a négyszeres aranylabdás játékos az argentin tévéadónak.

„Elég, ha az előző idényben a Chelsea-re gondolunk a Bajnokok Ligájában vagy korábban Mourinho Interjére. De most a Milan és a Real Madrid is hasonló taktikával játszott ellenünk" – mondta Messi.

A Barcelona a 2011–2012-es szezonban a második helyen végzett a spanyol bajnokságban az ősi rivális Real Madrid mögött, míg a BL-ben a Chelsea búcsúztatta az elődöntőben.

Mint ismert, a katalánok vezetőedzője, a 44 éves Tito Vilanova fültőmirigyéből 2012 decemberében rosszindulatú daganatot távolítottak el, azóta Jordi Roura másodedző irányítja a gárdát. Carles Rexach, a Barcelona tanácsadója korábban megerősítette a híreket, miszerint Tito Vilanova március 25-én visszatérhet a katalán csapat kispadjára.

„Jól összeszokott a keretünk, nem felejtettünk el futballozni, de minden csapathoz kell egy edző, aki kidolgozza a részleteket. Természetesen tiszteljük Rourát, de Vilanova hiánya nagyon mélyen érintett minket. Tito intelligens szakember, pontosan tudja, hogyan valósítsa meg elképzeléseit a pályán" – mondta Messi.

A Barcelonára a vb-selejtezők miatt két hét szünet vár, legközelebb március 30-án a Celta Vigo ellen lépnek pályára a katalánok.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
11 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik