Barcelona: Piqué sejtette, hogy Guardiola figyelteti

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 13:43
Gerard Piqué, az FC Barcelona labdarúgócsapatának spanyol védője elmondta, egyáltalán nem lepődött meg a napokban megjelent híreken, miszerint korábbi edzője, Pep Guardiola magánnyomozókkal figyeltette.

„Nem sokkolt a hír. Az igazság az, hogy éreztem, valami folyik a háttérben, ez csak megerősítette a gyanúmat” – nyilatkozta a spanyol védő.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az El Confidencial című spanyol lap szerint a Barcelona korábbi vezetőedzője, Pep Guardiola magánnyomozókkal figyeltette Piquét. A spanyol lap riportja szerint a Barcelonát 2008 és 2012 között irányító vezetőedző a Metodo 3 detektívügynökséget bízta meg a védő figyelésével. A szakember állítólag annak idején, amikor Piqué kapcsolata kezdődött a kolumbiai popsztár Shakirával, arra volt kíváncsi, hogy a játékos mennyire él „rendezett életet”.

„Természetesen nem örülök a híreknek, de azóta kicserélődtek az emberek a klubnál, és mindannyian próbálunk továbblépni” – zárta nyilatkozatát Piqué.

Guardiola az elmúlt szezon végén távozott a katalánoktól, és egy év kihagyás után a nyártól a német Bayern Münchent irányítja majd.

Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08
Ezek is érdekelhetik