Barca: Mascherano a Disneyland után a terror házában érzi magát

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 20:32
Érdekes, egyben hangzatos hasonlattal élt Javier Mascherano, a spanyol FC Barcelona argentin labdarúgója, aki azt találta mondani: a Disneyland után most a terror házában érzi magát.

„Három héttel ezelőtt még Disneylandben érezhettem magam, most pedig a terror házában” – utalt azért erős túlzással a katalánok jelenlegi helyzetére a légiós. Az viszont tény: a Barcelona gyors egymásutánban az AC Milantól, majd kétszer a Real Madridtól is kikapott, ráadásul a mutatott játékban sem emlékeztetett önmagára.

„Könnyebb elemezni az utóbbi tizenöt napunkat, mint az elmúlt öt évünket. A sikereinket elfeledték. Igazából a játékunkat kell analizálni, nem az eredményeket, mert ezen a három meccsen jócskán alulteljesítettünk. Vissza kell találnunk a saját stílusunkhoz.”

Mascherano elmondta még: napi kapcsolatban állnak a tengerentúli gyógykezelésen résztvevő vezetőedzővel, Tito Vilanovával, akiért nagyon szorítanak, és akit nagyon várnak. Még úgy is, hogy közben maximális elismeréssel adóznak a beugró szerepet azonnal elvállaló Jordi Roura előtt, akiben megvolt a kellő bátorság a csapat átvételére. A középpályás emlékeztetett arra: az együttes még Vilanovával veszítette el veretlenségét, és került lejtmenetbe.

Argentinként és honfitársként védelmébe vette a pályán látványosan szenvedő Lionel Messit.

„Leo góljaival már eddig is több rekordot megdöntött az elmúlt években, nem hiszem, hogy kételkedni kellene benne azért, mert két meccsen nem lőtt gólt, vagy mert nem ment neki a játék. Mélységében kell elemeznünk a játékunk egészét, és az nem ugyanaz.”

Legfrissebb hírek

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
10 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik