Barcelona: Lionel Messi 2018-ig hosszabbított - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 16:52
null
Messi 2018-ig hosszabbította meg szerződését a Barcával (Fotó: fcb.es)
A spanyol élvonalbeli Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy négyszeres aranylabdás támadója, Lionel Messi 2018-ig meghosszabbította szerződését.

 

Carles Puyol és Xavi után Lionel Messivel is szerződést hosszabbított a Barcelona. Az argentin játékos korábbi kontraktusa 2016 nyaráig volt érvényes, most a katalán sztárcsapat és a futballtörténelem egyetlen négyszeres aranylabdása ezt további két évvel megtoldotta.

A 76-szoros argentin válogatott 13 éves korában csatlakozott a Barcelonához, amelynek élvonalbeli csapatában 16 esztendős mutatkozott be. Új kontraktusa 31 éves koráig szól.

Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Sandro Rosell elnök, Josep Maria Bartomeu elnökhelyettes illetve Andoni Zubizarreta sportigazgató. A kontraktus ugyanazt a 250 millió eurós kivásrálési árat tartalmazza, mint az előző megállapodása.

Messi 2012-ben szerzett 91 góljával megdöntötte Gerd Müller 1972-ben elért 85 találatos csúcsát.

„Európán belül biztosan nem fogok más csapatban pályára lépni, Barcelona az otthonom” – mondta az aláírási ceremónia után Lionel Messi a Barcelona hivatalos honlapjának.

„Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a barcelonai karrieremet követően Argentínában fejezzem be a pályafutásomat, azonban most nagyon boldog vagyok itt, ez pedig egy fantasztikus nap volt számomra” – zárta nyilatkozatát az argentin klasszis.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 18:29
Ezek is érdekelhetik