Barca: A milánói eredmény nem zavarhat meg minket - Messi

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 11:13
Hátrányból nyert hazai pályán a Barcelona labdarúgócsapata a Sevilla ellen (2–1), a második félidőben David Villa egyenlítő gólját követően Lionel Messi már három pontot érő találatot szerzett. Az argentin megszakítás nélkül a tizenötödik bajnokiján volt eredményes, ami ligarekord.

Messi, ahogy korábban, úgy a most futó bajnokságban is ipari mértékben termeli a gólokat. A lehetséges tizenkilenc vetélytárs közül eddig csak a Celta Vigónak nem köszönt be, erre legközelebb március végén lesz lehetősége. A támadó a mögöttük hagyott 25 forduló során – csak egyszer nem volt végig fenn a pályán! – csupán négyszer nem volt eredményes, de így is 38 gólnál tart. A 444 felnőttmérkőzésén pedig már 333-nál.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a Real Madrid ellen a legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk, mert nagyszerű riválissal találkozunk, benne fantasztikus játékosokkal – méltatta a keddi kupaellenfelet Messi, aki saját magukat illetően önkritikusan fogalmazott. – Fizikailag nincs gondunk, bár el kell ismerni, hogy a legutóbbi két meccsünkön nem a legjobb formánkat mutattuk. Meg kell próbálnunk ismét száz százalékot adni, a milánói eredmény nem zavarhat meg bennünket."

Messinek köszönhetően érdekes a felvezetése a Real elleni keddi kupatalálkozónak – a Spanyol Kupa elődöntőjének első mérkőzésén 1–1-re végeztek a felek –, hiszen az első, madridi felvonást követően nagy visszhangot kapott, hogy Álvaro Arbeloának és Aitor Karankának is beszólt a parkolóban.

„Mivel tudom, hogy honnan érkezik a kritika, nem zavar. A legfontosabb, hogy a csapatnak ismét meglegyen a dinamikája, ha én pedig góllal is tudok segíteni, annál jobb."

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik