Zaragoza: Számítok Pintérre, jó munkát végez - Jiménez

Vágólapra másolva!
2012.12.13. 10:03
Manolo Jiménez, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza vezetőedzője úgy nyilatkozott, számít Pintér Ádámra, aki bár nem kapott túl sok szerepet ebben az idényben, amikor szükség volt rá, jól megállta a helyét.

„Számítok Pintér Ádámra. Ebben a szakmában azért fizetnek minket, hogy eddzünk, nem pedig hogy játsszunk. Erről én döntök. Nem véletlen, hogy Pintér kétszer is szerepet kapott rövid időn belül, és mindkétszer jól teljesített. Azért volt ez így, mert jó munkát végez az edzéseken, sokat követel magától, és amikor kell, megmutatja, mit tud. Nem tudom elfogadni, ha egy játékos csalódott, mert nem játszik szegényke. Milyen szomorú" – nyilatkozta Manolo Jiménez.Manolo Jiménez.

Mint ismert, a spanyol sajtó néhány napja arról írt, hogy a Zaragoza januárban elengedheti Pintér Ádámot, de a szakember szavai alapján úgy tűnik, továbbra is számít a magyar válogatott futballistára, még akkor is, ha nem alapemberként.

A Zaragoza ma este nyolc órakor a Levantéval csap össze a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjében, és az El Periódico de Aragón szerint könnyen lehet, hogy Pintér nem lesz a kezdőcsapat tagja.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
15 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 14:42

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Szélütés miatt kórházba került a korábbi kiváló spanyol labdarúgó

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 19:57
Ezek is érdekelhetik