Barcelona: Messi akár már vasárnap pályára léphet

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 23:32
A Barcelona labdarúgócsapatának tájékoztatása szerint Lionel Messi nem szenvedett súlyos sérülést a a Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen (0–0).

A katalán klub 0.23-kor kiadott híre szerint az MRI-vizsgálat megerősítette, hogy Messi csak zúzódást szenvedett bal térdének külső oldalán, így akár már a Barcelona következő mérkőzésén pályára léphet. Megnyugodhatnak tehát a gránátvörös-kékek hívei, az viszont korántsem biztos, hogy Tito Vilanova vezetőedző megkockáztatja Messi játékát a Betis elleni vasárnapi idegenbeli bajnokin.

KORÁBBAN ÍRTUK

Az argentin támadó – aki egy gólra van Gerd Müller csúcsától, ami az egy naptári évben szerzett gólok számát illeti – csereként lépett pályára a 0–0-s döntetlennel záruló mérkőzésen, amelynek 85. percében Artur kapus mellett próbálta eltolni a labdát, a hálóőr ekkor oldalról eltalálta a bal térdét. Messit kisautón kellett levinni a pályáról, de a Marca úgy értesült, hogy nem szenvedett súlyos sérülést a klasszis.

Nem sokkal 23 óra előtt a Barcelona kiadott egy rövid közlemény, miszerint Messi bal térdének külső oldalán van egy kisebb duzzanat. Állítólag még az éjjel elvégzik az MRI-vizsgálatot, az orvosok ezt követően tudnak pontos tájékoztatást adni Messi állapotáról.

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
9 órája

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
2025.06.17. 07:31

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Klub-vb: tökéletesen esélytelen a 2014-es bronzérmes a C-csoportban

Klub-vb
2025.06.08. 18:06
Ezek is érdekelhetik