Barcelona: Messi, Xavi és Puyol is hosszabbított

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 11:25
null
Három ikonikus játékos sorsa továbbra is összefonódik a Barcával (Fotó: fcbarcelona.com)
Az FC Barcelona a hivatalos honlapján tudatta: új szerződést írt alá a klubbal Lionel Messi, Xavi Hernández és Carles Puyol.

 

A 34 éves Puyol és a 32 éves Xavi 2016-ig hosszabbította meg a megállapodását, míg Messi 2018-ig kötelezte el magát a klubnak.

Puyol jelenlegi szerződése 2013. június 30-án, Xavié 2014. június 30-án, Messié pedig 2016. június 30-án járt volna le. A három játékos összesen 1575 alkalommal lépett pályára a Barcelona A-csapatában, mindhárman kulcsemberként vettek és vesznek részt a Barcelona „trófeagyűjtő hadjáratában" – spanyol bajnokok, kupagyőztesek és szuperkupagyőztesek, továbbá diadalmaskodtak a Bajnokok Ligájában, az európai Szuperkupa-meccsen, illetve a klubvilágbajnokságon is a katalán nagycsapat tagjaként.

A katalán klub közlése szerint a hivatalos aláírást a következő hetek valamelyikén ejtik meg.

Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
13 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52
Ezek is érdekelhetik