Újabb mérföldkőnél a spanyol válogatottsági gólrekorder

Vágólapra másolva!
2012.11.29. 20:35
null
Ha egyszer David Villa kinyitja a gólzsákot... (Fotó: Reuters)
Két góllal vette ki részét a Barcelona szerdai 3–1-es győzelméből David Villa. Együttese a spanyol Király-kupából a harmadosztályú Deportivo Alavést ejtette ki kettős győzelemmel, a hazai visszavágón 1–1 után a támadó duplája döntött. A spanyol válogatottsági gólrekorder túllépte a háromszázas álomhatárt, már ami profi karrierje góljait illeti.

A szünetben még ikszre álló találkozó a második felvonás elején három perc alatt dőlt el: David Villa előbb mesterien ragasztott a jobb felsőbe egy szabadrúgást 17 méterről – ez volt az a bizonyos 300. gól –, majd egy önzetlen passzt váltott gólra.

DAVID VILLA GYÖNYÖRŰ SZABADRÚGÁSGÓLJA

„David már jól van, két gólt szerzett, és kilencven percen keresztül a pályán lehetett – értékelte a támadó teljesítményét Tito Vilanova vezetőedző. – A sérüléséig rendszeresen játszott, ám azóta sokszor nem állt a rendelkezésünkre, én viszont láttam őt, ahogyan napról napra jobb lesz.”

„A legfontosabb gólomat a Manchester United elleni BL-döntőben szereztem a Wembleyben, de a legszebbet még valenciai játékosként lőttem a La Coruna ellen a felezővonaltól – emlékezett a Barcelonában már negyvennél járó David Villa. – Régóta nem lehettem a pályán a teljes meccsen, és szerencsére most sem vettem észre, hogy fájna a lábam. Egy nagyon jó Alavesszel találtuk szemben magunkat, amely különösen az első félidőben nehezítette meg a dolgunkat. Azonban a legnagyobb tisztelettel viseltettünk irántuk, ez abból látszik, hogy a lehető legkomolyabban vettük a mérkőzést. Csodálatos érzés, ám egyben nehéz kihívás olyan csapatban szerepet kapni, mint a Barcelona, amely példaértékű a világ bármely futballklubja számára."

A SPANYOL JÁTÉKOS LEGKEDVESEBB GÓLJA

David Villa kálváriája mintegy egy évvel ezelőtt, a klub-vb-n kezdődött, ahol egy peches szituációban eltörött a sípcsontja. Emiatt maradt le a válogatott nyári meneteléséről, az újabb Eb-címről. Időközben a Barcelonánál is háttérbe szorult, az előző edző, Pep Guardiola két fiatalnak, Isaac Cuencának és Cristian Tellónak adott rendszeresen lehetőséget.

Ráadásul a Valenciától szerződtetett támadó helyét már korábban is többen megkérdőjelezték a katalánok gépezetében, ám első, még teljes szezonjában így is 18 gólig jutott. David Villa nagy küzdő típus, a válogatottban például párban vette át Raúl González helyét és súlyos örökét Fernando Torresszel. Utóbbit talán többre értékeli a szakma – a Liverpool 38 millió, a Chelsea 58.5 millió eurót fizetett érte, szemben David Villa 12, illetve 40 milliójával –, mégis a Primera Divisiónt eddig még el nem hagyó támadó lett az, aki válogatottsági gólrekorderként egy végtelenül precíz és finom szerkezet tökéletes befejező emberévé vált. Olykor kispadra szorítva a Premier League egyik emblematikus figuráját.

A legendás Telmo Zarra 251 gólos bajnoki gólrekordja 166-nál járva egyelőre távolinak tűnik David Villa számára – különben sem termeli olyan ipari mennyiségben a gólokat, mint klubtársa, a 188-nál járó Lionel Messi –, de a válogatottban 53-szor eredményes, még mindig csak 30 éves játékost utóbbiban nehéz lesz felülmúlni egy darabig. Egy bajnoki rekordot azért ő is tart, nevezetesen a leggyorsabb mesterhármasét. Ezt még a Valencia színeiben érte el a 2005–2006-os idényben, amikor az Athletic Bilbao elleni bajnoki hajrájában öt perc kellett neki a három gólhoz.

DAVID VILLA 40 GÓLJA A BARCELONÁBAN
Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
6 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39
Ezek is érdekelhetik