Spanyolország: Rossi a télen távozik a Villarrealtól

Vágólapra másolva!
2012.11.15. 06:43
A télen távozik a Villarreal együttesétől Giuseppe Rossi, az olasz labdarúgó-válogatott támadója – erről a játékos ügynöke, Federico Pastorello beszélt az olasz Sky Sportnak. Rossi jelenleg sérült, a tavasszal egy éven belül másodszor szakadt el a térdszalagja, ám a menedzsere bízik benne, hogy a télen találnak neki új csapatot.

Az olasz csatár szerződése eredetileg 2016-ig szólt a „sárga tengeralattjárónál”, ám az időközben a másodosztályig süllyedő csapat az új helyzetben aligha bírja állni kiemelt fizetését.

„Aki januárban szerződteti Giuseppét, az mindenképp rizikót vállal, hiszen csak márciusban térhet vissza a pályára, ám ez a lépés a jövőt szem előtt tartva kiváló befektetés lehet” – mondta ügyfeléről Pastorello.

„Ha én ambiciózus elnök lennék, akinek alapesetben nincs esélye arra, hogy megszerezze Rossit, ellenben ebben a helyzetben megteheti, csukott szemmel tennék Rossira – szögezte le az ügynök, hozzátéve: – Biztos vagyok benne, hogy 2014-ben ismét az olasz válogatott címeres mezében láthatjuk majd.”

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
22 órája

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik