Anzsi: Xavi visszapasszolta a „megaajánlatot”

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 12:12
Spanyol sajtóinformációik szerint az orosz Anzsi labdarúgócsapata ,,megaajánlatot” tett a spanyol Barcelona irányítójáért, Xavi Hernándezért, aki azonban kapásból visszautasította azt.

Xavi válasza amilyen korrekt volt, egyben olyan gyors és tiszta: az ő gondolatai csak és kizárólag jelenlegi klubja, a Barcelona körül forognak, amelynél 2014-ig szóló élő szerződése van. Az érintettek ezt szeretnék meghosszabbítani 2016-ig.

A 32 éves Xavi kötődése a nevelőegyesületéhez érthető és tisztelete parancsoló, de rajta kívül kevesen tudtak volna gondolkodás nélkül nemlegest választ adni az oroszoknak.

Ez volt barcelonai klubtársának, az Intert a mahacskalaiak hívó szaváért – és pénzéért – azonnal elhagyó Samuel Eto'ónak sem sikerült. A kameruni támadó 20 millió eurót keres szezononként az Anzsiban, amely a most zajló idényben korábbi listavezetőként, az elmúlt hetek gyengébb eredményei miatt kénytelen beérni a dobogó második helyével.

Legfrissebb hírek

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 perce

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
16 órája

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28

Meg is van az új aranylabdás? Yamal miatt 20 családtag és barát megy a gálára

Spanyol labdarúgás
2025.09.22. 09:07
Ezek is érdekelhetik