Pepe ellen több a szabálytalanság, mint amennyit ő elkövet

Vágólapra másolva!
2012.10.10. 11:10
null
Pepe (balra) és Iniesta kapcsolata továbbra sem túl rózsás (Fotó: Action Images)
A madridi As napilap elemzést készített, amelyben kiszámolták, hogy a Real Madridot erősítő, gyakran kemény belépői miatt kritizált Pepe ellen több szabálytalanságot követnek el meccsenként, mint amennyit a portugál válogatott futballista. A blancók játékosáról Andrés Iniesta is nyilatkozott, aki bántónak tartja, hogy Pepe színészkedéssel vádolta meg őt és társait az el Clásico után.

Mint ismert, a múlt vasárnapi el Clásico után Pepe úgy nyilatkozott, a Barcelona játékosai színészkednek, míg a katalánokat irányító Tito Vilanova erre úgy reagált, inkább egy video-összeállítást kellene készíteni Pepe összes brutális belépőjéről.

Az As napilap – amelyről fontos megjegyezni, hogy madridi székhelyű újság – most megnézte a Real Madrid és a Barca játékosainak a legutóbbi három szezonra vonatkozó statisztikáit (azok a futballisták kerültek be az elemzésbe, akik összesen legalább 20 meccset játszottak a legutóbbi három idényben a spanyol bajnokságban), amelyekből kiderült, hogy Pepe ellen több szabálytalanságot követnek el meccsenként (1.311 szabálytalanság meccsenként), mint amennyit a portugál futballista (0.951). Ennek ellenére Pepe azok közé tartozik, akit a legtöbbször figyelmeztetett a játékvezető: 22 lapot kapott, köztük két pirosat.

Pepe ezzel nem tartozik a sokat szabálytalankodó játékosok közé, tíz játékosnak is rosszabb a szabálytalansági mutatója a Real Madridból és a Barcelonából: Sergio Ramos (1.972 szabálytalanság meccsenként, összesen 25 lap), Xabi Alonso (1.649, 27), Dani Alves (1.608, 20), Álvaro Arbeloa (1,552, 19), Jordi Alba (1.266, 19, beleértve a Valenciánál töltött időszakot is), Ricardo Carvalho (1.244, 18), Sergio Busquets (1.182, 17) José María Callejón (1.045, 7), Sami Khedira (1, 12), Javier Mascherano (0.953, 13).

Andrés Iniesta, a Barcelona futballistája egyébként válaszolt az el Clásico után őt színészkedéssel vádoló Pepének. A spanyol válogatott középpályás elmondta, bántják őt a Real Madrid védőjének szavai, és kijelentette, sem ő, sem társai nem szoktak színészkedni.

„Persze, hatással van rám, amit mondott. Az embernek joga van ahhoz, hogy véleménye legyen, és azt mondja, hogy nem tűnt büntetőnek neki egy akció, de ennél tovább nem mehet. Amikor valaki így beszél rólad és a társaidról, akkor sértettnek érzi magát az ember. Nem vagyok színészkedő. Sem én, sem a társaim. Ha megnézzük Pepe akcióit a meccseken, akkor meglehet róla a véleményünk. Ha fáj, hát fáj, mert rád utaltak ezzel. De Pepét már mindannyian ismerjük” – nyilatkozta Andrés Iniesta a spanyol Onda Cero rádió műsorában.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55
Ezek is érdekelhetik