Barcelona: Gondoltam már a visszavonulásra - Puyol

Vágólapra másolva!
2012.10.11. 16:05
Carles Puyol, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona csapatkapitánya egy nemrégiben közzétett blogbejegyzésében leírta, voltak már olyan pillanatok, amikor arra gondolt, befejezi pályafutását.

A 34 esztendős középhátvédet folyamatosan sérülések sújtják: alighogy felépült térd-, majd arcsérüléséből, legutóbb a Benfica elleni, múlt heti Bajnokok Ligája-mérkőzésen súlyos könyöksérülést szenvedett, amely után újabb két hónapig nem léphet pályára.

„A sérülések a labdarúgás legrosszabb részei, én pedig már elszenvedtem belőlük párat. Gondoltam már arra, hogy az egyik arra fog késztetni, befejezzem a pályafutásomat" – írta Puyol.

„Éjjel-nappal dolgoztam Juanjo Brauval, a Barcelona fizioterapeutájával, de nem tudtam talpra állni. Néhány napig úgy éreztem, kényelmetlenül érzem magam, de ez csak átmeneti állapot volt" – folytatta.

„Négy hónap munka után meg kellett műteni. Az operációt követő napon ismét nekiálltam edzeni, de még mindig éreztem azt a kellemetlen érzést. Ez volt az a pillanat, amikor azon gondolkodtam, lehet, hogy soha többé nem fogok pályára lépni."

Puyol hozzátette, egy ibizai utazás segített neki abban, hogy újult erőre kapjon.

„Juanjo Brau azt mondta, szükségem van egy kis környezetváltásra. A testvéremmel és a legjobb barátommal elmentünk Ibizára, ahol folytattam az edzéseket. Az ottani tréningen nem éreztem fájdalmat, utána pedig olyan boldog voltam, mintha egy trófeát nyertünk volna" – zárta gondolatait Puyol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik