Barcelona: a klub fellebbez Vilanova eltiltása miatt

Vágólapra másolva!
2012.08.27. 17:21
A spanyol Barcelona labdarúgócsapata fellebbezni készül az együttes vezetőedzője, Tito Vilanova eltiltása miatt. A szakembert várhatóan azért büntetik meg, mert vasárnap az Osasuna otthonában játszott bajnoki mérkőzésen a játékvezető elküldte a kispadtól.

A Josep Guardiolát nyáron váltó trénert César Muniz Fernández azért állította ki, mert hevesen tiltakozott, amikor a Sergio Busquets-cel szembeni szabálytalanságnál nem ítélt semmit.

„Annyit mondtam a partjelzőnek, hogy ez egyértelmű fault volt. Úgy tűnik, ennyi is elég ahhoz, hogy valakit eltávolítsanak” – mondta Vilanova a 2–1-re megnyert találkozót követően.

Az összecsapás katalán hőse ezúttal is a legutóbbi Aranylabda-szavazáson győztes argentin Lionel Messi volt, aki két góljával megfordította és eldöntötte az összecsapást.

A klubszinten már mindent megnyert játékos újabb rekordot döntött meg, ugyanis ő lett a Primera División 1929 óta íródó történetében az első futballista, aki a szezon első két bajnokiján duplázott. A 25 éves Messi az első fordulóban a Real Sociedad kapuját vette be két alkalommal.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
15 órája

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46

Háromszor vezetett a Bruges a Barcelona ellen, iksz lett a vége

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:55

Andrés Iniesta szelíd tanácsa: Legyenek türelmesek Lamine Yamallal...

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 13:15
Ezek is érdekelhetik