Arsenal: érkezik Cazorla, ez mentheti meg a Málagát

Vágólapra másolva!
2012.08.02. 17:49
Hetek óta szeretné már leigazolni az Arsenal az anyagi csőd felé száguldó Málagától a válogatott középpályást, Santi Cazorlát, és angol források szerint a héten pont kerülhet az ügyre.

Az átigazolást sietteti, hogy a spanyol egyesület anyagi gondjai nem oldódtak meg, nincs új befektető, így a sokoldalú Cazorláért kapott 21 millió euró a túlélést jelentheti. Természetesen nem ő lesz az egyetlen távozó, a francia középpályás, Jérémy Toulalan tegnap kérte a vezetőktől, hogy engedjék el őt, a holland védőt, Joris Mathijsent pedig az Ajax és a Feyenoord vinné.

A leghamarabb mégis Cazorla távozhat, aki angol értesülések szerint tegnap átesett Londonban az orvosi vizsgálatokon, egy málagai orgánum pedig arról írt, hogy már el is búcsúzott egykori csapattársaitól.

A Málaga csapatkapitánya, Weligton nem esett kétségbe, mint elárulta a Marcának, az eladások megmentik a klubot, az idényt pedig végigjátsszák akár az ifistákkal is.

Legfrissebb hírek

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48

Szoboszlai Dominik: Ha szabadrúgás van, Szalah átadja nekem

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:23

Szoboszlai óriási gólt lőtt szabadrúgásból az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:19

Szoboszlai az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet – megvannak a kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.08.31. 16:31

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18
Ezek is érdekelhetik