A Samp visszavágott a Barcának a '92-es BEK-döntőért

A Real Sociedad elleni vasárnapi bajnoki nyitány (5–1) után, illetve a Real Madrid elleni csütörtöki spanyol Szuperkupa-találkozó előtt még egy hazai mérkőzést bezsúfolt az augusztusi programba a katalán klubvezetés, nevezetesen a klubalapító tiszteletére idén immár 47. alkalommal megrendezett eseményt. Az 1996-ig négycsapatos, onnantól kezdve egymeccses kupa elképesztő katalán fölényt mutat: 35 alkalommal diadalmaskodtak. Egy éve – Cesc Fabregas visszatérésén – 5–0-lal küldték haza az olasz bajnokságban meghatározó szerepet betöltő Napolit. Ezúttal a húsz évvel ezelőtti BEK-döntőbeli partner, a Sampdoria került képbe. Nos, az eltelt két évtized alatt az erőviszonyok jelentősen megváltoztak. Utóbbi klub például a másodosztály hatodik helyén végezve, a rájátszásban mutatott remek hajrájának köszönhetően jutott vissza a legjobbak közé.

A találkozó előtt már két órával a tömeg hömpölygött a Camp Nou környékén, a bejárat a városligeti majális hangulatát idézte, a kétszintes megastore-ban pedig gombostűt sem lehetett leejteni. Illetve azt még hagyján, na de lehajolni érte és megtalálni... Az üzletben lévő húsz pénztár előtt kígyózott a sor, pedig a stadion területén belül, illetve a kerítésen kívül nem egy árusnál hasonló portékát láthattunk. A felvezető programban, hogy ne unatkozzon a nép, tizenegyesrúgó-bajnokságot tartottak, majd a locsolás után csoportos, illetve páros táncos bemutatót láthatott a nagyérdemű, hogy a Queen egyik slágerére (It's a Kind of Magic) már lézershow is szerepet kapjon. Mindez nem igazán tetszett a Samp-szurkolóknak, akik közben mindezzel mit sem törődve rázendítettek csapatuk buzdítására. Nosza, lett mindjárt csend odaát az olasz csizmában, amikor a kivetítőn felidéződtek a húsz évvel ezelőtti randevú pillanatai, Ronald Koeman 111. percben lett góljánál pedig óriási ovációban tört ki a háromnegyed ház. Mármint annak katalán része. Az örömöt fokozta, hogy az akkori csapat számos tagja kisétált a gyepre, és ismét megtapsoltatta magát – a leghangosabb Hriszto Sztoicskovnak szólt –, nem ok nélkül.

Közben befutott a két kezdőcsapat összeállítása, nagy csodát nem várhattunk: a hazaiakat a tartalékok képviselték az új csillagnak kikiáltott Gerard Deulofeuval, valamint a csapatkapitányi karszalagot megkapó José Pintóval, a meccshiányos David Villával és Ibrahima Afellayjal kiegészítve, a vendégeknél Laczkó Zsolt a kispadra lett jelölve. De addig még volt hátra fél óra, jöhetett a csapatbemutató, afrikai dobok kíséretében. Meccsszerelésben elsőként az új szerzeményekkel, Jordi Albával és Alex Songgal, hogy kisvártatva még a náluk is nagyobb tapsot kapó Éric Abidal is megérkezzen. Utóbbit népszerűségben és hangerőben csak a Lionel Messi, Andrés Iniesta, Xavi Hernández, Carles Puyol kvartett tudta lehajrázni. Marc Muniesa két mankóval bicegett be a kezdőkörbe, hogy mutassa: ő is ide tartozik. A játékosok nevében Puyol köszöntötte a publikumot, majd szót kapott az új tréner, Vilanova is. A bemelegítés után pedig nem maradt más hátra, mint a kezdés.

Egy perc telt el a mérkőzésből, amikor Roberto Soriano góljával vezetést szerzett a vendégcsapat. Pedig ilyenkor alapesetben az ellenfél kis túlzással még akkor sem találkozott a labdával a Camp Nouban, ha történetesen kezdett. A folytatásban négy védővel és öt védekező középpályással megszállta a tizenhatosának előterét a vendégcsapat. A házigazdák így óriási mezőnyfölényre tettek szert, járatták a labdát becsülettel, de komoly helyzetig csak ritkán jutottak. Idővel a pálya középső részén eleve bukásra ítélt cseleket, kényszerítőket, egyéni megindulásokat felváltották a szélekre kilőtt labdák, de az erősebb fizikummal bíró vendégek bent simán eltakarították a beadásokat és a centerezéseket. A 35. percben Pinto mentett bravúrral, majd a katalánok úgy rontottak három a kettő elleni akciót a félidő zárásaként, hogy lövésig sem vitték a kontrát.

A szünet után a játék képe annyiban változott az első félidőben látottakhoz képest, hogy a Sampdoria feljebb tolta állásait, a taktikája már nem idézte a sündisznóval keresztezett catenacciót, de a katalán fiatalok nem éltek a terület adta lehetőséggel. Igaz, nem élt a csereként pár perce pályán lévő Nicola Pozzi sem, aki a 65. percben egy ziccert helyezett elegánsan a bal kapufára. Felpörgött a mérkőzés hangulata, a percekkel korábban még hullámzó lelátó nemtetszésének adott hangot, amikor a 68. percben az üres labdára – a vendégek kapusa és védője összecsúszott, de a labda kiperdült kettejük közül – lecsapni készülő David Villát hátulról felöklelték, ám a játékvezető nem látott szabálytalanságot. A hajrában a sokadik tanácstalan és teljesen veszélytelen keresztpassz, alibi hátraadás láttán a közönség már harsány füttyel jelezte elégedetlenségét, egyben hívta fel az ifjak figyelmét arra: bármit is mondanak róluk a szakemberek, illetve hisznek ők saját magukról, az első csapat kulcsembereihez még gondolatban sem mérhetik magukat.

Legutóbb 2009-ben nem a Barca nyerte meg a kupát, akkor az angol Manchester City bizonyult jobbnak nála ugyancsak 1–0-val.