Primera División: a korábbi barcelonai ikon Mexikóba igazolt

Vágólapra másolva!
2012.06.15. 06:43
A spanyol labdarúgó-válogatott korábbi csatára, Raúl Tamudo pályafutása során először légiósnak áll, és a mexikói élvonalban szereplő Pachucában folytatja a pályafutását.

 

A 34 éves Tamudo az előző két idényt a Real Sociedadban és a Rayo Vallecanóban töltötte, neve azonban a barcelonai Espanyollal forrt egybe. Tizennégy évig volt a csapat játékosa, és nevelőklubja színeiben 129 bajnoki gólt szerzett, kétszer nyerte meg a Király-kupát (1999–2000, 2005–2006), az UEFA-kupában pedig 2007-ben döntőt játszhatott.

Sydneyben 2000-ben olimpiai ezüstérmes lett, a felnőtt spanyol válogatottban pedig 13 mérkőzésen ötször volt eredményes, többek között a Magyarország elleni 2002-es felkészülési meccsen, amelyen Miriuta Vasile válaszolt a góljára, kialakítva az 1–1-es végeredményt.

A Pachucában a Real Madrid korábbi mexikói gólvágója, Hugo Sánchez lesz az edzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik