Real Madrid: A világ legjobb futballját játszottuk - Mourinho

Vágólapra másolva!
2012.05.22. 20:25
José Mourinho, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője – aki ma két évvel meghosszabbította a szerződését – úgy nyilatkozott, a blancók játszották a legjobb futballt ebben az idényben.

„Örülök, hogy folytatom, és rám bízták a Real Madrid első csapata jövőjének tervezését. Olyan kihívásokra van szükségem, amelyek arra kényszerítenek, hogy jobb legyek. A Real Madrid az a klub, amelyik arra kényszerít, hogy a lehető legjobbamat nyújtsam, és segít jobbá válnom edzőként és szakemberként" – mondta José Mourinho a Real Madrid hivatalos honlapjának, aki a következő idényre szóló célokat is meghatározta.

„Javulni kell csapatként és egyénileg is, és nemcsak olyan futballt kell játszani, amellyel meccseket nyerünk, hanem olyat is, amellyel szurkolókat. Biztos vagyok benne, hogy a Real Madrid rengeteg szurkolót szerzett ebben az idényben, mivel a világ legjobb futballját játszottuk, még ha nem is nyertük meg az európai kupát, de a legnehezebb ligában diadalmaskodtunk fantasztikus futballt játszva, és számomra ez tűnik a legfontosabbnak" – jelentette ki a portugál tréner.

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
10 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik