Real: Mourinho nem bántott meg, küzdök a bizalmáért - Pedro León

Vágólapra másolva!
2010.10.12. 17:18
A keddi edzés után Pedro León, a Real Madrid fiatal labdarúgója kérdésre válaszolva kijelentette: José Mourinho vezetőedző közelmúltbeli keresetlen szavai nem bántották meg, kapcsolatuk továbbra is jó.

Mint emlékezetes, a közelmúltban José Mourinho zokon vette, hogy az újságírók Pedro León mellőzéséről faggatták, és dühös válaszában nem magasztalta a Getafétól nyáron igazolt fiatal futballistát. Pedro León nem vette a szívére a történteket.zokon vette, hogy az újságírók Pedro León mellőzéséről faggatták, és dühös válaszában nem magasztalta a Getafétól nyáron igazolt fiatal futballistát. Pedro León nem vette a szívére a történteket.

„Jó a kapcsolatom Mourinhóval, tudom, döntései mindig a csapat és a játékosok érdekeit szolgálják – mondta a keddi edzés után a labdarúgó. – A Levante elleni meccsen adott néhány taktikai utasítást, amelyet nem tartottam be, persze nem szándékosan. A meccs után szóvá tette ezt, de nem éreztem büntetésnek, hogy a következő két mérkőzésen nem léphettem pályára. Így döntött, tiszteletben kell tartanom. Most nincs más dolgom, vissza kell szereznem a bizalmát, ennek érdekében keményen edzek. De még egyszer mondom, nem éreztem megbántva magam, mert tudom, hogy Mourinho mindig, még a nyilatkozataival is motiválni akarja játékosait."

Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06
Ezek is érdekelhetik