Mourinho: A kétkedőink megnevettetnek

Vágólapra másolva!
2010.10.04. 17:15
null
Mourinho áll a kétkedők elé – és kineveti őket (Fotó: Action Images)
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője a Deportivo elleni kiütéses siker után beszólt az őt kritizálóknak. Josep Guardiola, az ikszelő Barcelona trénere nem keresett kifogásokat a Mallorca elleni döntetlen után.

José Mourinho elégedett lehetett csapatával: a Real Madrid 6–1-re kiütötte vasárnap a Deportivót. A portugál szakember a kritikusainak válaszolt is a győztes találkozó után.

„Az, hogy kételkednek bennem, plusz motivációt ad nekem, és megnevettet. Az eredményeim ismeretében mondják meg, hogy van-e jogom az önök országában dolgozni! Nem nyertem három Bajnokok Ligáját és hét bajnoki címet. Két BL-t nyertem, és hat bajnokságot. Ez elég, hogy itt edzősködjek? Ha igen, akkor nyugodtan dolgozom tovább" – mondta Mourinho.

„Nem lettünk a világ legjobb csapat a Depor hat egyes legyőzésével, és nem voltunk a világ legrosszabb együttese a Levante elleni iksz miatt. Bízom az elnökben és a klub vezetőségében. Ha adnak itt nekem négy évet, akkor ígérem, hogy nagy csapatot építek. Lesznek még ilyen meccseink, és olyanok is, mint a Levante elleni" – jelentette ki a portugál szakember, aki szerint Mesut Özil jó teljesítményt nyújtott.

A Barcelona számára nem sikerült olyan jól a legutóbbi forduló: a katalánok nem tudták megverni hazai pályán a Mallorcát. Josep Guardiola vezetőedző szerint ki kellett volna használni a helyzeteket.

„Vannak meccsek, amikor semmi sem sikerül, és van, amikor minden összejön. Igaz, hogy mindegyik támadónknak voltak helyzetei, de nem sikerült élni velük. Nem szeretnék mentséget keresni az eredményre. Ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket, és akkor nem veszítünk el két pontot" – mondta Guardiola.

A forduló rangadóján a Sevilla 3–1-re megverte az Atlético Madridot hazai pályán. Az andalúz csapat egy hete kinevezett edzője, Gregorio Manzano játékosai mentalitását dicsérte.

„Büszke vagyok a játékosaimra, az övék a dicsőség, mivel én még csak öt napot dolgozhattam együtt a csapattal" – mondta Manzano.

Quique Sánchez Flores, a madridiak vezetőedzője szerint nem jött be együttesének, hogy más rendszerben játszott az első félidőben, de a szünet után magára talált társulata, csak már késő volt.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2010/6,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
55 perce

Osimhen nem a pénzt választotta; Gyökeres a kérőiről beszélt – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
23 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik