A Málaga nem volt ellenfél a Real Madridnak

Vágólapra másolva!
2010.10.16. 23:57
null
Ronaldo sikerre vezette a Realt (Fotó: Reuters)
A Real Madrid magabiztos játékkal 4–1-re megverte a Málagát a La Rosaledában a Primera División 7. fordulójában. A blancók vezére Cristiano Ronaldo volt, aki két gólt szerzett, és két gólpasszt adott Gonzalo Higuaínnak a győztes összecsapáson.

A Real Madrid a Málagával csapott össze a La Rosaledában, és José Mourinho nem számíthatott a csapat kiváló védőjére, Serio Ramosra sérülés miatt. A találkozó első helyzete a hazaiak előtt adódott: a hatodik percben Quincy lőtt kapura, és a labda nem sokkal ment a bal kapufa mellé.

A 19. percben Gonzalo Higuaín lövése a kapufát találta el, majd hét perccel később Sami Khedira szerezhette volna meg az első gólt, ám a felső lécet találta el.

A 30. percben aztán vezetéshez jutott a Real Madrid: Cristiano Ronaldo ívelte keresztbe a labdát a tizenhatos bal sarkától, és a hosszú oldalon érkező Higuaín a kapuba belsőzött (0–1).

Három perccel később majdnem egyenlített a Málaga: Quincy cselezgetett a tizenhatos bal oldalán, majd kapura lőtt, és Casillas nagyszerű reflexmozdulattal rúgta ki a megpattanó labdát.

A 45. percben a blancók kétgólosra növelték az előnyüket. Mesut Özil tört be a hazaiak tizenhatosára a jobb oldalról, és Ronaldóhoz passzolt, aki kapásból a Málaga kapujába belsőzte a labdát (0–2).

A szünet után négy perccel eldőlni látszott a mérkőzés: a hazaiak Özillel szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, és a büntetőt Ronaldo lőtte a kapu jobb alsó sarkába (0–3).

Az 55. percben aztán szépített a Málaga: szögletből Albert Luque adta be a labdát, amely egy védő fején megcsúszott, és a hosszú oldalon üresen érkező Kris Stadsgaard a kapuba lőtt (1–3).

A 65. percben a Real Madrid visszaállította a háromgólos előnyt: Ronaldo vezette a védőkre a labdát a tizenhatos előterében, majd nagyszerű passzt adott Higuaínnak, aki kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. A portugál klasszis így már két gólja mellett két gólpassznál járt (1–4).

A folytatásban is a blancók uralták a mérkőzést: a Higuaín helyére beálló Karim Benzema többször is nagy helyzetbe került, de nem tudta kihasználni a lehetőségeit, így 1–4 lett a végeredmény.

MÁLAGA–REAL MADRID 1–4

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2010/7,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00
Ezek is érdekelhetik