A Barca kikapott otthon az Hérculestől

Vágólapra másolva!
2010.09.11. 20:21
null
Valdez kettőt vágott a Barcának (Fotó: Reuters)
Hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. A katalánokat az Hércules verte meg. A Valencia a Racing Santandert győzte le.

A Barcelona hazai pályán legutóbb a 16 hónappal ezelőtti, Osasuna elleni mérkőzésen állt vereségre a szünetben a spanyol bajnokságban. Vadócz Krisztián együttese akkor 1–0-s győzelmet aratott, a szünetbeli hátránnyal pedig ezúttal sem tudott mit kezdeni a Barcelona.

A katalánok meglepő vereséget szenvedtek az Hérculestől a spanyol bajnokság második fordulójában. Az újonc Nelson Valdez két góljának köszönhetően 2–0-ra diadalmaskodott.

A paraguayi támadó először a 27. percben mattolta Víctor Valdést egy kipattanó után, majd nem egész negyedórával a szünet után egy parádés bombával alakította ki a végeredményt.

„Mindössze azért jöttünk ide, hogy játszunk egy jót. De kihasználtuk a lehetőségeinket, tudtuk, hogy mit kell csinálnunk, s ezt végre is hajtottuk” – hangzott a szezon előtt a Borussia Dortmundtól érkező támadó rövid értékelése a találkozó után.

A bajnokcsapat veresége természetesen hatalmas meglepetésnek számít, de a Barca saját magának is köszönheti, hogy kikapott. Az első játékrészben Bojan Krkic, David Villa és Gerard Piqué is nagy helyzetben hibázott, ez pedig végzetesnek bizonyult az újonc ellen.

A másik mérkőzésen Hedwiges Maduro góljával a Valencia hazai pályán legyőzte a Racing Santandert. A „denevérek” két győzelemmel állnak két mérkőzés után.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI
 
 

 

PRIMERA DIVISIÓN 
2. FORDULÓ
Barcelona–Hércules 0–2 (Valdéz 27., 59.)
Valencia–Racing Santander 1–0 (Maduro 45.)
 
1. Valencia 2 2 4–1 +3  6
2. Atlético Madrid 1 1 4–0 +4  3
3. Sevilla 1 1 4–1 +3  3
4. Espanyol 1 1 3–1 +2  3
5. Barcelona 2 1 1 3–2 +1  3
6. Hércules 2 1 1 2–1 +1  3
7. Athletic Bilbao 1 1 1–0 +1  3
7. Real Sociedad 1 1 1–0 +1  3
9. Almería 1 1 0–0 0 1
9. Deportivo 1 1 0–0 0 1
9. Mallorca 1 1 0–0 0 1
9. Osasuna 1 1 0–0 0 1
9. Real Madrid 1 1 0–0 0 1
9. Zaragoza 1 1 0–0 0 1
15. Villarreal 1 1 0–1 –1  0
16. Getafe 1 1 1–3 –2  0
16. Málaga 1 1 1–3 –2  0
18. Levante 1 1 1–4 –3  0
19. Santander 2 2 0–4 –4  0
19. Sporting Gijón 1 1 0–4 –4  0
Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
10 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 23:36

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik