Real Madrid: Van der Vaart csak a Man. United kedvéért távozna

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 18:31
Az angol Daily Express című lap szerint a Real Madrid labdarúgója, Rafael van der Vaart csak a Manchester Unitedért hagyná el jelenlegi klubját.
Mint arról már korábban beszámoltunk, Van der Vaart is rajta van a Real Madrid lehetséges távozóinak listáján, ezért több csapat is bejelentkezett a holland középpályásért. A hírek szerint a Wolfsburg és a Galatasaray is élénken érdeklődik a 27 éves játékosért, aki azonban kijelentette, hogy csak a Manchester Unitedért hagyná el a blancókat.„Soha nem tudnék más spanyol csapatban játszani, és ha elhagynám ezt a klubot, akkor csak egy csapatot tudok elképzelni, mint lehetőség, ez pedig a Manchester United. A Real Madrid egy nagy klub, ahogy az MU is, ezért nem lenne visszalépés a karrierem szempontjából. Ha valóban érdeklődnek irántam és rendszeres játéklehetőséget tudnak számomra biztosítani, akkor meghallgatom az ajánlatukat” – nyilatkozta a holland középpályás.Van der Vaart mellett Mahamadou Diarra, Fernando Gago, Lassana Diarra és Royston Drenthe távozására van a legnagyobb esély a Realnál.
Legfrissebb hírek

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
11 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
Tegnap, 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik