Real Madrid: ez a csapat győzelemre hivatott - Raúl Albiol

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 20:20
Raúl Albiol, a Real Madrid 24 éves labdarúgója a klub hivatalos honlapján beszélt arról, hogy a következő szezonban a klub célja minden fronton csak a végső siker lehet, mert José Mourinho érkezésével ez a csapat a győzelemre hivatott.

Az edzések mindig nagy iramúak és szinte mindig végzünk labdás gyakorlatokat, kis területen. Ez sokat segít, mert a meccseken tudnunk kell, hogy használjuk ki a kis területeket. Nehéz év elé nézünk, a lehető legjobb formánkat kell hoznunk. Össze kell tartanunk, mindenkinek ugyanazt kell akarnia. Már tavaly is kiváló csapatunk volt, most pedig az új érkezőkkel még inkább megerősödtünk. Lépésről lépésre kell haladnunk. Ez a csapat a győzelemre hivatott" – mondta Raúl Albiol.Az edzések mindig nagy iramúak és szinte mindig végzünk labdás gyakorlatokat, kis területen. Ez sokat segít, mert a meccseken tudnunk kell, hogy használjuk ki a kis területeket. Nehéz év elé nézünk, a lehető legjobb formánkat kell hoznunk. Össze kell tartanunk, mindenkinek ugyanazt kell akarnia. Már tavaly is kiváló csapatunk volt, most pedig az új érkezőkkel még inkább megerősödtünk. Lépésről lépésre kell haladnunk. Ez a csapat a győzelemre hivatott" – mondta Raúl Albiol.

Legfrissebb hírek

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

Mbappé duplázott, a Real Madrid legyőzte a Betist

Spanyol labdarúgás
2024.09.01. 23:33

Európai Szuperkupa: a debütáló Mbappéval a kezdőben rohamoz a Real Madrid az Atalanta ellen

Minden más foci
2024.08.14. 19:48

Legyőzte a Real Madridot a Barcelona az amerikai felkészülési meccsükön

Spanyol labdarúgás
2024.08.04. 08:30
Ezek is érdekelhetik