Ibrahimovic: Nem tudom, mi a probléma velem

Vágólapra másolva!
2010.08.26. 10:24
null
Ibrahimovic nem tudja, Guardiolának mik a tervei vele (Fotó: Action Images)
Élesedik a helyzet Zlatan Ibrahimovic ügyében: a svéd támadó a Joan Gamper-kupa után elmondta, nem tudja, mik a tervei vele Josep Guardiolának, aki az utóbbi fél évben csak két alkalommal állt szóba vele. A Barcelona vezetőedzője ígéri, az átigazolási időszak után mindent megmagyaráz a játékosnak.

Zlatan Ibrahimovic nem ünnepelte meg a Barcelona sikerét a Joan Gamper-kupán, és a svéd támadó a meccs után kifakadt az újságíróknak.

„A klubvezetők azt mondták, hogy nem akarnak eladni engem, de azt nem tudom, hogy mik az edző tervei velem, mivel nem beszél velem. Az utóbbi hat hónapban Guardiola mindössze két alkalommal állt szóba velem" – mondta Ibrahimovic a Milan elleni meccs után, aki ennek ellenére maradna Barcelonában.

„Nem tudom, mi a probléma. Elégedett vagyok ennél a csapatnál, és szerződés is köt a klubhoz, de arról hallani, hogy el akarnak adni" – tette hozzá a svéd válogatott támadó.

Josep Guardiola nem sokkal később az újságírókon keresztül válaszolt Ibrahimovicnak, és úgy nyilatkozott, a svéd játékos ügye nem hasonlítható Samuel Eto'o 2009-es esetéhez.

„Ha csak két alkalommal beszéltünk, annak megvan az oka. Nem szeretném most megmagyarázni a klub érdekében. Ha Ibrahimovic nálunk marad, akkor a csapatom része lesz. Majd augusztus harmincegyedike után beszélek vele a miértekről" – mondta Guardiola.

„Ez az ügy nem hasonlít Samuel Eto'o esetére. Én a Barcelona edzője vagyok, nem pedig egy játékosé. Nem tehetek szemrehányást Ibrahimovicnak az edzésen nyújtott munkájáért, mivel profi módon dolgozik, de az egyéniség előbbre való a futballtudásnál" – jelentette ki a szakember.

Adriano Galliani, a Milan ügyvezetője egyébként tegnap együtt vacsorázott Sandro Rosell-lel, a Barcelona elnökével, és az olasz elmondta, a „vacsora célja nem az evés volt”. A tárgyalások várhatóan ma folytatódnak a klubvezetők között.

Legfrissebb hírek

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
19 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05
Ezek is érdekelhetik