Cristiano Ronaldo máris Mourinho vezére

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 08:19
null
Ronaldónak mindhárom madridi gólban fontos szerepe volt (Fotó: Action Images)
A Real Madrid 3–2-re legyőzte a mexikói Américát a két együttes magyar idő szerint csütörtök hajnalban Los Angelesben vívott felkészülési mérkőzésén. A találkozón az új szerzemény, Sergio Canales szerzett vezetést, Cristiano Ronaldo pedig győztes gólt lőtt.

A Real az első félkészülési mérkőzését játszotta a nyáron. A madridiak a mexikói América ellen léptek pályára Los Angelesben, ez a meccs José Mourinho vezetőedző számára az első találkozó volt a blancók élén.

 KAKÁ KIDŐLHET
A Real Madrid hivatalos honlapjának beszámolója szerint Kaká elhagyta a blancók Los Angeles-i edzőtáborát, mivel problémák vannak a bal térdével.

 

A brazil futballista Belgiumba utazott további vizsgálatokra, ahol a neves Marc Martens specialista vizsgálja majd meg, és ekkor derül ki, hogy meg kell-e műteni a játékost. Ha Kakának kés alá kell feküdnie, akkor könnyen lehet, hogy két hónapig harcképtelen lesz.

Bár sokan attól tartottak Madridban, hogy a portugál szakember érkezésével háttérbe szorul a szép játék a blancóknál, a beszámolók szerint az első félidőben látványos futballal rukkoltak elő a spanyolok, és több nagy helyzetet is kialakítottak.

A 35. percben aztán gólt is sikerült szerezni: a fiatal Sergio Canales máris betalált, pedig még csak alig 48 órája készül együtt új csapatával az U19-es Európa-bajnokság döntőjének elveszítése után. A gól előtt a már 7-es mezben játszó Cristiano Ronaldo és a már 9-esben futballozó Karim Benzema játszott össze kiválóan, majd a francia támadó Canaleshez passzolt, aki a kapuba belsőzött.

A második félidő elején azonban az América uralta a játékot, és az 53. percben Enrique Esqueda jó kiugratást követően a kapu bal alsó sarkába gurított, majd a 61. percben Vicente Sánchez emelt a kapu jobb oldalába.

A 63. percben azonban a Benzema helyére beálló Gonzalo Higuaín egyenlített, miután jó passzt kapott Ronaldótól.

A 82. percben Ronaldo már nem csak az előkészítésben jeleskedett: szabadrúgásból lőtt a mexikóiak kapujába, beállítva ezzel a 3–2-es végeredményt.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Real Madrid–América 3–2 (Canales 35., Higuaín 63., C. Ronaldo 82., ill. Esqueda 53., V. Sánchez 61.)

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik