Thierry Henry három év után elhagyja a Barcelonát

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 23:19
null
Henry távozása borítékolható volt (Fotó: Action Images)
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a spanyol Barcelona labdarúgócsapata és Thierry Henry. Ezt a klub általanos igazgatója, Joan Oliver is megerősítette. A kontraktus még egy évig kötelezte volna a támadót a katalánokhoz. A francia kiválóság nagy váltásra készül: napokon belül aláírhatja szerződését a New York Red Bulls csapatával.

Henry londoni fénykorát követően, 2007-ben szerződött a katalánokhoz, sokan már akkor féltették: a levezetni szándékozó támadó képes lesz-e felvenni a tempót, és megújulni a gránátvörös-kékeknél? Nos, képes volt: gyorsan beilleszkedett, és két idényen át alapembernek számított. Igaz, már nem középcsatárként láthattuk, első számú gólfelelősként, ahogyan azt az Arsenalban megszokhattuk tőle, hanem balszélsőként, a támadások előkészítéséből vette ki a részét. Ennek ellenére 12, majd 19 gólt szerezve igazán meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki a bajnokságban.

 TÖBB KLUBVEZETŐ IS TÁVOZIK
A Barcelonához kapcsolódó hétfői hír még, hogy Txiki Begiristain megerősítette: július elsejével már nem ő a klub sportigazgatója, miután a korábbi klubelnök, Joan Laporta bizalmi emberével még nem egyeztettek az új klubvezetők a folytatásról. Ugyancsak a távozók létszámát gyarapítja Joan Oliver általános igazgató, akinek szerződése ugyancsak június 30-ig szól.

A 2009–2010-es idényben azonban egy lendületes fiatal tehetség, Pedro kiszorította a kezdőből, s a korábbi klasszisból csereember lett – klubváltása borítékolható volt. Mint ahogyan az meg is történt: már hetek óta tengerentúli távozásáról cikkezett a spanyol sajtó. Most az első lépést megtette Henry, levált a Barcelonától, így már csak formaság kérdése, hogy napokon belül aláírjon új klubjához.

A három évvel ezelőtti klubváltást azonban utólag jónak értékelhetjük, hiszen Henry a legutóbbi idényben ott lehetett a hat trófeát begyűjtő együttesben, és azért az idén is nyakába akasztottak egy bajnoki aranyérmet. A korábbi húzónév megbízható csapatemberré vált, Lionel Messi, Samuel Eto'o, majd Zlatan Ibrahimovic mellett, illetve nevezettek árnyékában.

YAYA TOURÉ A
MANCHESTER CITYBE MEGY
 Az Egyesült Államokba tartó Henry szerződéséhez hasonlóan megszületett már az egyezség az elefántcsontparti Yaya Touré ügyében is, de a hivatalos bejelentésre egyelőre még ebben az esetben is várni kell.

Touré marad a kontinensen, és mondhatni családiasabb légkörbe költözik, hiszen minden bizonnyal a bátyját is foglalkoztató Manchester Cityben folytatja pályafutását.

A Red Bulls a tizenhat csapatos észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) a negyedik helyen áll, 13 mérkőzésen 24 pontot szerzett. Az együttest a svéd szakember, Hans Backe irányítja, kerete nemzetközi, hiszen bosnyák, szenegáli, Costa Rica-i, dél-afrikai, jamaicai, észt, dán, grúz, kameruni, walesi, ghánai, új-zélandi és kanadai légióst is találunk az amerikai játékosok mellett a bő keretében.

Az együttesben korábban – még annak MetroStars-korszakában – több ismert klasszis is megfordult, így a német Lothar Matthäus, az olasz Roberto Donadoni, a brazil Branco vagy éppen Henry volt válogatottbeli csapattársa, Yuri Djorkaeff.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 18:29
Ezek is érdekelhetik