Barcelona: Josep Guardiola 22 játékossal utazott el Sevillába

Vágólapra másolva!
2010.05.07. 18:53
Josep Guardiola, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője huszonkét játékossal utazott el Sevillába, ahol a bajnoki címért folyó versenyfutásban kulcsfontosságú mérkőzés vár együttesére a jelenleg negyedik helyen álló Sevilla ellen.

A házigazdáknak ugyancsak fontos a győzelem, hiszen a Mallorcát egy ponttal tudják maguk mögött, márpedig a csata a negyedik helyért, valamint a BL-részvételért megy. A Barcelona a sevillai három ponttal utolsó fontos mérkőzés letudva szinte már bajnoknak érezhetné magát.

A katalánok utazó keretében ott találjuk az utóbbi mérkőzéseket sérülés miatt kihagyó Andrés Iniestát és Eric Abidalt. Gerard Piqué játéka szintén kérdéses – a középhátvéd is kisebb sérüléssel bajlódik –, ezért Guardiola csak a péntek esti edzés után nevezi meg 18-as, szombati mérkőzésre nevezett keretét.

A BARCELONA SEVILLÁBA UTAZÓ 22 FŐS KERETE 
Kapusok: Víctor Valdés, Pinto.
Mezőnyjátékosok: Daniel Alves, Piqué, Rafael Márquez, Puyol, Xavi, Iniesta, Ibrahimovic, Messi, Bojan Krkic, Henry, Seydou Keita, Busquets, Pedro, Gabriel Milito, Maxwell, Jeffrén, Csihrinszkij, Abidal, Yaya Touré, Thiago Alcántara.
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28
Ezek is érdekelhetik