Barcelona: Ferguson 12 millió fontos ajánlatra készül Krkicért

Vágólapra másolva!
2010.05.31. 18:41
null
A fiatal támadó helyzete David Villa szerződtetésével nem lett könnyebb Barcelonában (Fotó: Action Images)
Spanyol és angol lapértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere, Sir Alex Ferguson 12 millió fontos ajánlatot készül tenni Bojan Krkicért, a Barcelona fiatal tehetségéért.

Krkic a katalán utánpótlásképzés egyik gyöngyszeme – korosztályos csapataiban több mint ötszáz gólt szerzett –, aki az elmúlt két szezonban már a felnőtt keretet erősítette, nem is rosszul.

David Villa érkezésével azonban kevesebb szerep juthat számára, és már eddig is általában csereként számított rá Pep Guardiola vezetőedző, esetleg a rotációs rendszerben a menők tehermentesítéseként. A 2009-2010-es szezonban pedig Pedro is megelőzte őt a házi rangsorban a támadók között.

Ferguson elképzelése szerint Wayne Rooney ideális párt alkothat a 20 éves Krkiccsel, akik a már leigazolt, 22 éves mexikói Javier Hernándezzel kiegészülve új színt adhatnak a bajnoki címről lemaradó Manchester Unitednak.

Mindezek az erősítések igencsak megkérdőjelezik Dimitar Berbatov, illetve Michael Owen pályafutásának manchesteri folytatását.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
7 órája

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
22 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:28

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00
Ezek is érdekelhetik